Illegális bevándorlás – UNHCR: átalakult az Európába irányuló migráció

0

Csökkent tavaly az Európába érkező menekültek és migránsok száma, bizonyos esetekben azonban nőttek a rájuk leselkedő veszélyek – derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) szerdán ismertetett jelentéséből, amely szerint megváltozott a kontinens felé irányuló migráció.

A The Desperate Journeys című jelentésében a szervezet kiemelte például, hogy 2017 júliusa óta drasztikusan csökkent az Olaszországba tengeren át, főként Líbiából érkező migránsok száma. Ez a folyamat 2018 első három hónapjában is folytatódott, 74 százalékos mérséklődést jeleztek a tavalyi évhez képest.
Ugyanakkor az olasz partokhoz vezető út egyre veszélyesebb, a Libiából átkelők közül minden tizennegyedik ember vesztette életét az idei első negyedévben az előző év azonos időszakában jelzett minden huszonkilencedikhez képest. Az UNHCR emellett felhívta a figyelmet a Líbiából újonnan érkezők rossz egészségi állapotára: egyre többen érkeznek rendkívül legyengülve, lefogyva.
Bár a Földközi-tengeren át Európába tartók száma a 2016-os szint alatt maradt tavaly, az UNHCR jelentése szerint 2017 második felében emelkedés volt megfigyelhető a Spanyolországba és Görögországba érkezők számában.
Tavaly 28 ezerrel mentek többen Spanyolországba, mint tavalyelőtt, ami 101 százalékos növekedést jelent. Az idei év első három hónapjában is folytatódott ez a trend, 13 százalékos növekedést mutatva 2017-hez képest. Sok a marokkói és az algériai migráns.
Görögországban tavaly összességében csökkent a tengeren át érkezők száma az egy évvel korábbihoz viszonyítva, de 2017 májusa és decembere között 33 százalékos növekedést jelentettek: 24 600-an érkeztek a 2016 azonos időszakában jelzett 18 300-hoz képest, a legtöbben Szíriából, Irakból és Afganisztánból.
A Menekültügyi Főbiztosság kitért a jelentésben arra is, hogy a magyar határon bevezetett szigorítások miatt sok menekült és migráns alternatív útvonalat keresett Európába, és megy például Szerbiából Romániába vagy Görögországból Albánián, Montenegrón és Bosznia-Hercegovinán át Horvátországba.
Pascale Moreau, az UNHCR európai irodájának igazgatója szerint az út Európába és Európán át vezető út továbbra is veszélyeket rejt magában a menekültek és a migránsok számára. Tavaly 3100 ember lelte halálát a tengeren, további 75 pedig a szárazföldi útvonalakon Európa külső határain becslések szerint, míg 2016-ban 5100. Az év eleje óta 501-en haltak meg vagy tűntek el.
A Menekültügyi Főbiztosság kiemelte, hogy a menekülteket és a migránsokat sokszor bántalmazzák és kényszerítik az emberkereskedők és -csempészek, valamint a fegyveres csoportok, amelyekkel az Európába vezető utakon találkoznak. A nők – mindenekelőtt az egyedül utazók – és a kísérő nélküli gyerekek különösen ki vannak téve a szexuális erőszaknak, és nemcsak az Európába vezető utakon, hanem a kontinens néhány pontján is.
2017-ben 17 ezer, kísérő nélküli gyerek érte el Európát. A legtöbben a tengeren át érkeztek, Olaszországba, ahol az összes menekült és migráns 13 százalékát tették ki. Ez megegyezik a 2016-os trendekkel.
Az UNHCR kitért arra is, hogy a tavalyelőttihez képest 54 százalékkal nőtt az Európába letelepítettek száma. A 26 400 menekült túlnyomó része – 84 százaléka – Törökországból, Libanonból és Jordániából átvett szíriai volt, és közülük a legtöbbet az Egyesült Királyság, Svédország és Németország vett át.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Amerikai elnökválasztás – Biden: a beiktatás után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók

Elnöki beiktatása után két hónapon belül állampolgárságot kapnak az illegális bevándorlók …