Illegális bevándorlás – Csökkent a menekültek elleni támadások száma Németországban

0

Csökkent a menekültek elleni támadások száma Németországban 2017-ben az egy évvel korábbihoz képest egy szerdán ismertetett kormányzati kimutatás szerint.

A kormányzó szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Die Linke (Baloldal) egy szövetségi parlamenti (Bundestag-) képviselője, Ulla Jelpke írásbeli kérdésére megküldött belügyminisztériumi kimutatás szerint tavaly 2219 támadást jegyeztek fel, ami nagyjából egyharmados csökkenés a 2016-ban regisztrált 3500-hoz képest.
A Funke médiacsoport lapjaiban ismertetett statisztika szerint 1906 incidens menedékkérők, menekültek vagy más menedékjogi státuszban lévő emberek ellen irányult, 313 pedig menekültszállások ellen. Az ügyek között van testi sértés, rongálás és uszítás, és egyebek mellett gyújtogatásos vagy robbantásos merénylet. A támadásokban több mint 300 ember sebesült meg.
Ulla Jelpke szerint az esetek az országot jellemző “rasszista hangulat” megnyilvánulásai. Ezt a hangulatot a Bundestag új pártja, az Alternatíva Németországnak (AfD) és “a szélsőjobb más csoportosulásai” keltik – mondta a képviselő. Hozzátette, hogy az SPD-vel kormányzó jobboldali pártszövetség, a Kereszténydemokra Unió (CDU) és bajor testvérpártja, a Keresztényszociális Unió (CSU) is kiveszi a részét a hangulatkeltésből azzal, hogy rendületlenül menekültügyi szigorításokat sürget.
Heiko Maas SPD-s igazságügyi miniszter a lapjelentésre reagálva közölte, hogy a menekültek elleni támadások nagy száma “szégyen” Németországnak. A jelenséghez “soha nem szabad hozzászokni, és még kevésbé szabad beletörődni” – írta a miniszter, kiemelve, hogy a rasszizmus és az idegenellenesség minden formájával szembe kell szállni.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Koronavírus – A BioNTech és a Pfizer benyújtotta kérelmét a vakcinájuk európai engedélyezésére

A BioNTech és a Pfizer kedden benyújtotta kérelmét a SARS-CoV-2 koronavírus elleni vakciná…