Így fog kormányozni a Jobbik 2018-tól

0

Egy szabad, élhető, biztonságos és igazságos ország megteremtése érdekében elvi nyilatkozatot fogadott el a Jobbik választmánya a kormányzati alapvetésekről – közölte Apáti István, a Jobbik szóvivője.

Létbiztonság, jogbiztonság, közbiztonság – a szóvivő ezzel a három jelszóval foglalta össze a 2018-as Jobbik kormány alapvetéseiről szóló nyilatkozatot, amelyet közlése szerint a Jobbik országos elnökségének előterjesztésére fogadott el az országos választmány. Elmondta: az alapvetéseket a párt szombati kongresszusán is megerősítik, ahol jóváhagyják Vona Gábor miniszterelnöki jelölését is.

Közölte: a Jobbik első és legfontosabb alapvetése, hogy minden magyart képvisel, mert véleményük szerint elég volt az elmúlt közel három évtized megosztottságából, a párt sem a külföldi helytartókból, sem az elmúlt hét évben uralkodó földesurakból, oligarchákból nem kér. Hozzátette: ez az alapvetés fejezi ki, hogy a Jobbik nemzeti rétegpártból nemzeti néppárttá vált.

Apáti István a kivándorlás társadalmi problémája miatt szintén fontos alapelvnek nevezte, hogy mindenki a szülőföldjén boldogulhasson, mert jelenleg százezrek érzik úgy, hogy  Magyarország élhetetlen. A Jobbik szóvivője nemrégiben megjelent adatokra hivatkozva azt mondta: az eddigi, legalább 500 ezer magyar kivándorló mellett, a következő egy-két évben legalább 370 ezren készülnek elhagyni az országot, és több, mint 600 ezren szintén ezt fontolgatják.

Kijelentette: a Jobbik kormányra kerülve ideológiai és profitközpontú politika helyett, emberközpontú politikát akar folytatni, mert a magyar embereknek elege van az elmúlt 30 év parttalan, terméketlen vitáiból, és abból is, hogy a pénzközpontúság határoz meg mindent. Közölte: a Jobbik szerint valódi reformokra van szükség az oktatásban, a rendvédelemben és az egészségügyben.

Szintén az alapvetések közé sorolta, hogy a Jobbik számára a politika, mint hivatás nem uralkodást, hanem szolgálatot jelent, ezért szeretnék visszaállítani a politika becsületét és tekintélyét. A Jobbik szóvivője szerint ugyanis jelenleg a politika egyet jelent a legmagasabb szintről vezérelt szervezett bűnözéssel, a politikus, pedig az aljas becstelen gazemberrel. Hozzátette: a Jobbik polgármesterei ugyanakkor azt bizonyítják, hogy lehet ezt másképpen is csinálni.

Leszögezte: magyar szívvel, tiszta kézzel és józan ésszel szeretnének kormányozni, ezért nem folytatják az elmúlt 30 év buta és értelmetlen gyakorlatát, hogy csak azért helyeznek hatályon kívül jó intézkedéseket, mert az egy másik színű kormánynak jutott eszébe.

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés 2018-as Választás

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Origo: a Kúria szándékosan érvényteleníthetett a Fidesz-KDNP kárára levélszavazatokat

Egyre biztosabb, hogy szándékosan érvénytelenítette a Kúria a sérült vagy saját címzésű bo…