Hősök voltak, igaz emberek – Aradi vértanúk emlékére

0

Október 6-a nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet foglal el. Minden magyar ember lelke gyászba borul ezen a napon. Akik 168 évvel ezelőtt meghaltak Aradon, hősök voltak, igaz emberek. Életük, tetteik példakép, hiszen hittek a magyar nemzetben és harcoltak a magyar hazáért. Gyászoljuk őket, mert méltatlanul bánt el velük az ostoba hatalom. Ám nevük és dicsőségük túlélte a gyilkosokat, azokét, akik visszafelé szerették volna forgatni a történelem kerekét.

A tizenhárom aradi vértanú emléke hazánk viharos történelmének sorából ma is példaként él bennünk. Hősies helytállásuk és a nemzeti önállóság mellett tett hitvallásuk a hazaszeretet és szabadságvágy megtestesülésének szimbóluma. A kivégzésekkel, kegyetlen megtorlásokkal megfélemlített magyar nép nem feledte hőseit. A haza függetlenségéért harcoló aradi vértanúk tetteikkel példát mutattak, önfeláldozásukkal hitet tettek a haza függetlensége mellett, magukban hordozták a nemzetet. Mind a tizenhárman a szabadság eszméjét vállalva, ezért kiállva képesek voltak lemondani legnagyobb kincsükről: az életükről.

Ezen a napon tiszteletünk és főhajtásunk nekik szól, akik esküjükhöz híven egy célért hajlandók voltak életüket áldozni. Emlékezzünk hát rájuk, ne gyászba borult szívvel, csak méltóságteljesen. A szabadságharc hősei olyan örökséget hagytak ránk, amelyet oltalmazni és ápolni minden új nemzedéknek becsületbeli kötelessége. Úgy kell élnünk, hogy ne szavakkal, hanem tettekkel legyünk méltóak az aradi vértanúk emlékéhez. Ők tizenhárman olyan nyomot hagytak számunkra, amelyet 168 év múltán is tisztán látunk, követünk és követni kell minden nemzedéknek, át kell adni a hitet, az eszméket, a történelmi igazságot.

A vértanú hősök az életnek üzennek, mártírságuk az utókor ereje, halálukból új remény született, új élet fakadt. Nemcsak történelmi emlékeket hagytak ránk, hanem felelősséget, kötelességet, lehetőséget is. A történelmi emlékezet mindannyiunk közös öröksége. Az új nemzedékek mindig megpróbálják felidézni az apáikkal megtörténteket, átélni és újraélni a múltat, enélkül nincs társadalmi tisztánlátás, nincsenek igazi értékek sem. Nemzeti múltunkat soha senki nem veheti el tőlünk, mert az a miénk volt, s míg magyar ember él a földön, a miénk is marad.

Gyermekeinkkel, unokáinkkal együtt őrizzük az emlékezés lángját, s gyújtsunk gyertyát mindazokért a mártírokért, akik életüket áldozták a magyar hazáért! 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…