Herczig Norbert: az MNASZ kérjen tőlünk bocsánatot!

0

A héten helybenhagyta a Herczig Norbert, Bacigál Igor párosnak a szeptemberi Mecsek Ralin elért eredményét a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) Felügyelő Testülete, így már biztos, hogy idén is ők nyerték meg a magyar bajnoki címet az abszolút értékelésben.

A duó az ősz elején győzni tudott a Mecsek Ralin és ezzel a sikerrel bebiztosította az újabb bajnoki címét, így már rajthoz sem állt a szezonzáró egri versenyen. Ugyanakkor a páros szeptemberben elért eredményét néhány héttel ezelőtt a MNASZ felfüggesztette, mert a mecseki futamon a Skoda Fabia R5-ös versenyautójukból levett üzemanyagminta nem felelt meg a szabályoknak.
„Az utolsó futam után kaptuk a hírt, hogy az ellenőrzött mintánkban találtak minimális eltérést – mondta az M1 szombat esti műsorában az immár négyszeres magyar bajnok pilóta. „Tudtuk, hogy a mintavételben, a tárolásban vagy a kiértékelésben lehetett hiba, mert a mi üzemanyagunk szigorú ellenőrzéseken esik át még a százhalombattai üzemben.”
Az MNASZ Felügyelő Testülete a héten megállapította, hogy az ellenőrzés során a mintát nem megfelelő edénybe vették le, ráadásul az üzemanyagon csak 5 nappal később végezték el a laborvizsgálatot, ami szintén szabálytalan.
„Az edényből a könnyű anyagok, jelen esetben a benzin el tudott illanni, míg az adalék benne maradt az üvegben, mert az nem tud úgy párologni, így minimálisan több lett az adalékok aránya az üzemanyagmintában a megengedettnél. A felügyelő testület ezt mérlegelte, és a benyújtott bizonyítékok alapján elismerte, hogy nekünk van igazunk, így helybenhagyta a versenyen elért eredményünket. Ezek után azt várom az MNASZ elnökétől vagy elnökségétől, hogy nyilvánosan kérjenek tőlünk bocsánatot, mert három hétig meg voltunk bélyegezve” – tette hozzá a műsorban Herczig Norbert.
A pilóta arról is beszélt, hogy a tervek szerint jövőre nem a hazai bajnoki futamokon állnak majd rajthoz, hanem az Európa-bajnoki sorozatban versenyeznek majd.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…