A fotókat Ládi Jánosné készítette. 2018 májusának végén harmadik alakalommal rendezték meg a Tájfutás Világnapját, mely ismét nagyszerű lehetőséget teremtett a sportág népszerűsítésére, ismertségének növelésére. Az előző két évvel ellentétben idén nemcsak egy nap volt a Világnap, hanem egy hét. A rendezvény 2016-ban indult, a Nemzetközi Tájfutó Szövetség kezdeményezésére a Magyar Tájékozódási Futó Szövetség is minden évben megrendezte ezt a sporteseményt, amelynek alapvető célja, hogy kedvet teremtsen a mozgáshoz, az egészséges életmódhoz, láthatóvá és elérhetővé tegye a tájfutást mindenki számára. A Bakonyi Tájfutó Klub Ajka az elsők között csatlakozott a nemzetközi kezdeményezéshez, hogy városunkban is kedvet teremtsen a mozgáshoz és az aktív időtöltéshez. A minap érdekes látványban lehetett része az ajkai belvárosban és az Agorán sétálóknak, hiszen pontosan 611 ifjú tájfutóval találkozhattak, akik életükben először próbálták ki a sportágat. Az Agorán és a Sétáló utca környékén Rajt és Cél molinó hirdette a Tájfutás Világnapját, valamint rengeteg kisebb bója változtatta meg a Fő tér látképét. Ajkán három részletben valósult meg a tájékozódási futó sportág bemutatása. Már az első napon volt három osztály, amely elsőként próbálta ki a játékos feladatokat, majd a következő napon teljes nagyüzem volt az Agorán. Előre egyeztetett időpontban érkeztek az óvodások, általános- és középiskolások, de az időjárás közbeszólt, így a délutáni programok nem folytatódhattak. A szervezők azonban bevállalták, hogy másnap az egyik óvoda udvarában folytatták a programokat, elsősorban azért, hogy az előző napon kimaradt óvodás csoport ne csalódjon. A helyszín adta lehetőség miatt újabb három csoporttal bővült a részvétel. Az egyes feladatok közül a labirintus volt a sláger, mellette az óvodás programok voltak közkedveltek, amelyet az éremválasztás tett maradandó élménnyé. Összesen 270 darab érem talált új gazdára. Sikeresen bevált a zöld-piros-zöld feladat, valamint többen is teljesítették a kijelölt tájfutó pályát. Összességében leírhatjuk, hogy a sport iránti érdeklődést óvodás korban lehet megalapozni. Kissé szomorú tapasztalat, hogy a középiskolákból a vártnál sokkal kevesebben érkeztek. Állítólag az iskolai programok zsúfoltsága miatt erre most nem jutott idő… Ajkán a Világnap első évében, 2016-ban 395 gyerek próbálta ki a tájfutást, 2017-ben 501, 2018-ban, a harmadik rendezvénysorozaton már 611 fő indult. Nagyon jó volt a fogadtatása a rendezvénynek, a fiatalok boldogságtól sugárzó arccal értek célba. A Tájfutó Világnap után minden elismerést megérdemelnek az óvodák, általános- és középiskolák, valamint akik segítették a rendezvény sikeres lebonyolítását, élükön a Bakonyi Tájfutó Klub és a Sportváros Nonprofit Kft. vezetőségével! Városunkban népszerű sportág a tájfutás, amely nincs korhoz kötve, és a gyakorlásához szükséges „sportlétesítmények” is – az erdők, mezők, rétek, ligetek – mindenkinek kínálkoznak. A tájfutás nemcsak a fizikai teljesítményről szól, a jó állóképesség mellett gyors döntőképességet és elméleti gondolkodást igényel, tehát igencsak összetett sportág, vagyis a versenyző szellemi és fizikai képességeinek függvénye. Ajkán a Bakonyi Tájfutó Klub Ládi János irányításával hűséges hordozója az egészséges életmódért folytatott harc nemes eszméinek! Tollár Sándor A fotókat Ládi Jánosné készítette. Vissza 1még9 Következő A fotókat Ládi Jánosné készítette.