Gyurcsány és a szocialisták csak üzletelni akartak a betegeken

0

A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció jelenlegi elnökét és a szocialistákat soha nem érdekelte a magyarok egészségügyi állapota, csak üzletelni akartak a betegeken.

A kormánypárt az MSZP valamint a DK szóvivőjének, Gréczy Zsoltnak hétfői szavaira reagálva azt írta, hogy azok beszélnek most az egészségügyről, akik kormányzásuk alatt tönkretették az ágazatot, amiből 600 milliárd forintot vontak ki, miközben hagyták leépülni a kórházakat és az alapellátást.
A polgári kormány 2010. óta folyamatosan pótolja az egészségügytől elvett pénzeket – jelentik ki az MTI-hez eljuttatott közleményükben. A 2018-as költségvetésben pedig 542 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott büdzsében – teszik hozzá.
A Fidesz hangsúlyozza, hogy országszerte fejlesztik a rendelőket, a kórházakat, béremelést biztosítanak az ápolóknak, az orvosoknak, az alapellátásban dolgozóknak, jelentősen csökkentik a kórházak adósságát és a várólistákat is. Végül céljuknak nevezik, hogy a magyarok egészségügyi állapota javuljon, ezért minden eddiginél szélesebb népegészségügyi programokat és ingyenes szűréseket biztosítanak.
Az MSZP a nap folyamán azt írta, hogy a magyar egészségügy halott és a kialakult helyzetért Orbán Viktor miniszterelnököt valamint Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a felelős. A  Demokratikus Koalíció szóvivője pedig arra szólított fel, hogy azonnal állítsák le a stadionépítéseket és ne irányítsanak közpénzeket a futballba, mert az ország legsürgetőbb feladata jelenleg az egészségügy rendbetétele.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Anyák-napja – Anyák-napi megemlékezés a temetőben

Az Anyák mindig meg tudnak bocsátani gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük. Én már hiáb…