Gerő András: a Jobbik többször bizonyította, hogy cigány- és zsidóellenes

0

Gerő András történész a Szeretem Magyarországot Klub belső levelezőlistájára olyan tartalmú e-mailt juttatott el, amelyben azt írta, hiba volt meghívni a klub belső rendezvényére Vona Gábort, a Jobbik elnökét. Szerinte a párt sokszor bizonyította, hogy rasszista politikai tartalmakat képvisel, cigány- és zsidóellenes – hangzott el az M1 aktuális csatorna Híradójában szerdán.

A Híradónak Gerő András azt mondta: „a Jobbik a magyar társadalom politikai megrohasztója”.
A műsorban elhangzott: Vona Gábor egy hete a „baloldali-liberális” Szeretem Magyarországot Klubba kapott meghívást. Először a Mandiner portál írta meg, hogy az ötlet ellen a társaság több tagja tiltakozott. Gerő András belső körlevélben fordult a vezetőséghez azt kérve, hogy vonják vissza a döntést. Úgy fogalmazott: a Jobbik nemzeti radikális eszmerendszerének szerves részét képezte a cigány- és zsidóellenes rasszizmus, ezen pedig az sem változtat, hogy az utóbbi időben békésebb szólamokat hangoztatnak, a Jobbik elnöke továbbra is „vállalhatatlan politikus”. Gerő András az M1-nek arról beszélt: úgy gondolja, egy civil, nem rasszista társaság ne legitimálja a politikai és közéletben megjelenő rasszizmust.
A szervezet nem vonta vissza a meghívást, Vona Gábor kedden részt vett a zártkörű vitaesten. A Jobbik elnöke a Híradó kérdésére annyit mondott, a fórumon szerinte kötetlenül beszélgettek, részleteket nem árult el.
A Híradó tudósításában arról számolt be: Gerő András szerint a vitafórumon többen is szembesítették Vona Gábort korábbi rasszista és antiszemita kijelentéseivel, például azzal a mondatával, hogy ha kiderülne, hogy zsidó, lemondana. Szerinte Vona Gábor többször is magyarázkodott és azt mondta, ezeket a mondatokat valójában nem is úgy értette, ahogy azt most számon kérik rajta.
Vona Gábor most azt mondja, amit a baloldali-liberális közönség hallani akar, azért, hogy szavazatokat szerezzen – tette hozzá Gerő András. A történész véleménye szerint a baloldali szavazók megnyerése miatt hangoztatott néppártosodás csak „politikai blöff”, valódi bocsánatkérést ugyanis eddig sem a zsidók, sem pedig a romák nem kaptak Vona Gábortól.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…