Fogasy új autóval indul Nyíregyházán

0

Új autóval áll rajthoz kiemelt támogatója, a Marso Kft. hazai versenyén Fogasy Gergely és Berendi Dávid. A Mitropa Kupa idei bajnok párosa a megszokott Peugeot 208 T16-ost Skoda Fabia R5-re cseréli a Nyíregyháza Ralin, ahol az új technika kiismerése a céljuk.

„Nagyon szerettünk a Peugeot-val versenyezni és örülök neki, hogy ezzel az autóval szereztük meg a Mitropa Kupa bajnoki címét, de szeretnénk egy frissebb technikát is kipróbálni – mondta Fogasy Gergely. – Ezért esett a választásunk a Skoda Fabiára.

Hétfőn tudtunk vele először tesztelni. Azt mondják, hogy az R5-ös autók között nincs nagy különbség, én ezt most cáfolni tudom. A Skoda erősebb, nyomatékosabb, jobb a futóműve, könnyebb vezetni. Ez utóbbi akár be is csaphatja az embert, mert nem érzi annyira a tempót.

A Nyíregyháza Ralit már az év elején is beterveztük, hiszen az egyik legkomolyabb partnerünknek, a gumik forgalmazásával foglalkozó Marso Kft.-nek itt van a központja. Velük öt éve nagyon jó a kapcsolatunk, kedden pedig egy külön programon vettünk részt náluk. A telephelyükön alakítottak ki egy másfél kilométeres pályát, aminek egy része bement a csarnokba is. 150 meghívott vendég előtt autóztunk a Skodával, párat vinni is tudtunk. Nagyon jó hangulat volt, mi is jól éreztük magunka és tesztnek sem volt rossz.

A versenyen nincs konkrét elvárásunk, tisztában vagyunk vele, hogy a magyar bajnokság élmezőnye nagyon erős. Szeretnénk a Skodát kipróbálni, megismerni ezt a technikát és tisztesen helytállni.“

Fogasy Gergely és Berendi Dávid 2018-as eredményei

  • Rebenland Rali: műszaki hiba miatt kiestek
  • Lavanttal Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
  • Opatija Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 5. hely
  • Velenje Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 3. hely
  • Casentino Rali: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 14. hely
  • Baranya Kupa: Mitropa Kupa 1. hely, abszolút 4. hely
  • Nova Goricia Rali: Mitropa Kupa 2. hely, abszolút 7. hely
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…