Fogasy idei harmadik dobogójára készül

0

Zsinórban két dobogós helyezést szerzett Fogasy Gergely és Berendi Dávid az idén a Mitropa Kupában. Ezt a sorozatot szeretnék folytatni egy harmadikkal a szlovéniai Velenje Ralin.

A Mitropa Kupa bajnoki címvédőit szép emlékek kötik ehhez a versenyhez, hiszen tavaly itt abszolút harmadik helyezést szereztek, a Mitropa értékelést pedig megnyerték.

„Valóban kedves verseny számunkra a Velenje Rali — mondta Fogasy. — Nagyon jók a pályák, a verseny nehézségét pedig a rengeteg kanyar és a csúszós fehér aszfalt jelenti.

Az időjárás előrejelzés alapján esni fog megint. Az idén eddig mind a három Mitropa Kupa futamunkon esett, úgyhogy ebben már lesz rutinunk. A Fordot is egyre jobban kiismerjük. Van még tanulnivalóm, nem tudok olyan magabiztosan menni vele, mint tavaly a Peugeot-val, de ezzel együtt is szerintem már gyorsabbak vagyunk, mint a 208-assal lennénk.

Erre szükség is lesz, mert egyre erősebb a mezőny. Az első két osztrák futamot sokan kihagyták, de mostanra kezd körvonalazódni, kik lesznek az állandó résztvevők. Nagyon sok magyar ellenfelünk lesz a hétvégén.

Jó versenyre és szoros csatára számítok. Ha abszolút értékelésben az első ötben lennénk, Mitropában pedig dobogóra állhatnák, akkor azzal maximálisan elégedett lennék.“

A Fogasy–Berendi páros 2019-es eredményei

  • Rebenland Rali (Ausztria): kiestek
  • Lavanttal Rali (Ausztria): Mitropa Kupa 3., abszolút 8.
  • Opatija Rali (Horvátország): Mitropa Kupa 2., abszolút 4.

A Mitropa Kupa 2019-es versenynaptára

  • március 15–16. Rebenland Rali (Ausztria)
  • április 5–6. Lavanttal Rali (Ausztria)
  • május 3–4. Opatija Rali (Horvátország)
  • május 24–25. Velenje Rali (Szlovénia)
  • július 5–6. Casentino Rali (Olaszország)
  • augusztus 2–3. Baranya Kupa (Magyarország)
  • szeptember 19–21. Nova Goricia Rali (Szlovénia)
  • szeptember 27–28. Citta di Bassano Rali (Olaszország)
  • október 18–19. 3-Städte Rali (Németország)
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Hetedik helyen zárták életük első rali-Eb szezonját Vogelék

Izgalmas, kiszámíthatatlan szezon után a hetedik helyen zárta élete első rali-Eb szezonját…