Fidesz: összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen

0

Összehangolt támadást intézett az ellenzék a nemzeti konzultáció ellen, megkérdőjelezik a hatóságok munkáját, a visszaküldött ívek számát, az emberek véleményét, hogy előre hiteltelenítsék a nemzeti konzultáció eredményét – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint Soros György támadást indított Magyarország ellen, „a külföldi elvárásokra mindig ugrásra kész ellenzék” pedig szolgálatkészen beállt a sorba és „egy szánalmas, hazug támadást indított a nemzeti konzultáció ellen”.
Az elmúlt napokban az LMP, az MSZP, a DK, az Együtt és a Jobbik összehangolt akció keretében támadta meg a konzultációt. Ők is látják, hogy az eredeti határidő lejárta előtt rekordszámú válasz érkezett, ezért kínjukban megpróbálják előre hitelteleníteni a nemzeti konzultáció eredményét – jelentette ki.
Hidvéghi Balázs szerint Soros György és brüsszeli szövetségesei nem akarják, hogy bárki véleményt mondjon a migrációról, márpedig a nemzeti konzultációban pontosan ezt teszi a kormány. Mivel ezt megakadályozni nem tudják, megpróbálják az eredményét hitelteleníteni és támadni az egész folyamatot – jegyezte meg.
Amikor az ellenzéki pártok megpróbálják hitelteleníteni a konzultáció eredményét, és ennek érdekében hazudnak adatokról, folyamatról, tényekről, ezzel belerúgnak a közel kétmillió emberbe, aki kitöltötte az ívet és véleményt mondott – fogalmazott.
Az ellenzék újra és újra bebizonyítja, nem lehet rájuk számítani az ország védelmében – jelentette ki.
Az az ellenzék támadja a nemzeti konzultációt, amely korábban megkérdőjelezte a kvótát, miközben az Európai Parlamentben megszavazta az erről szóló javaslatokat.
Úgy vélte, „az ellenzék felháborító, kicsinyes és hazug akciói” még egy okot adnak arra, hogy minél többen mondják el véleményüket a Soros-tervről, a bevándorlásáról és ezzel együtt az ellenzékről, amely „egyértelműen Soros pártján áll”. A kommunikációs igazgató felhívta azokat, akik még nem töltötték ki a nemzeti konzultációt, hogy a hátralévő öt napban tegyék ezt meg, mert „minél többen vagyunk, annál erősebb lesz Magyarország pozíciója”.
Hidvéghi Balázs kérdésre válaszolva elmondta: pénteki adatok szerint 1 millió 909 ezer 458 válasz érkezett vissza, ebből 1 754 128 kérdőív a postán érkezett vissza, 155 330 esetben az interneten töltötték ki a konzultációt. Az eddig beérkezett kérdőívek közül a NISZ Zrt. 599 ezer 500 darab küldeményt vizsgált át és bontott ki, míg a Kopint-Datorg Kft. 489 ezer 265 darab küldemény szkennelését és kiértékelését végezte el.
Arra a felvetésre, hogy ha ilyen részletes adatok állnak rendelkezésre, miért nem mutatták azt meg Hadházy Ákos LMP-s politikusnak, aki a múlt héten ellenőrizte a konzultációs ívek feldolgozását, Hidvéghi Balázs azt mondta: a politikus azért érkezett oda, hogy szándékosan hazudjon a konzultációról, hiteltelenítse a nemzeti konzultációt.
Arra a kérdésre, vajon nem hitelteleníti-e a kormány kommunikációját, hogy olyan szerzőtől vásároltak könyvet Soros Györgyről, aki összeesküvés-elméletekkel foglalkozik, Hidvéghi Balázs úgy válaszolt, Soros György terve Magyarországot is érinti, ezért „az a minimum, hogy erről beszéljünk”. Ha ebben „ez a könyv tájékoztatást tud adni, akkor egy hasznos könyvről van szó” – jegyezte meg.
A kommunikációs igazgató véleményét tudakolták arról is, hogy a rendőrség vasárnap igazoltatott egy férfit, aki a kínai delegáció vonulási útvonalán próbált meg egy tibeti zászlót felemelni, és megkérdezték, hogy most felszólították-e a magyar miniszterelnököt, miként 2008-ban, egy hasonló találkozó előtt, hogy szólítsa fel a kínai kormányfőt az emberi jogok tiszteletben tartására.
Hidvéghi Balázs azt mondta: a véleménynyilvánítás szabadsága fennáll, akár a tibeti jogokat védők is szervezhetnek konferenciát, rendezvényt, de amikor csúcstalálkozóra kerül sor Budapesten, amely különleges biztonsági elősírásokkal és korlátozásokkal jár, akkor a rendőrség ilyen extra intézkedéseket is foganatosíthat a biztonság szavatolása érdekében. Hangsúlyozta: a vasárnapi intézkedés részleteit nem ismeri, de feltételezi, hogy arra is emiatt került sor. Azt mondta, az emberi jogok tekintetében nem változott az álláspontjuk, de most gazdasági megbeszélés zajlik, ahol a kelet-közép-európai országok és Magyarország gazdasági érdekei a legfontosabbak, így erre koncentrálnak.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A Magyar Költészet Napja – A vers rólunk és nekünk szól

A nehéz sorsú költő, József Attila április 11-ei születésnapját éppen hatvan éve, 1964 óta…