Fidesz: igaz-e, hogy Czeglédy a DK és az MSZP megbízásából támogatta Kész Zoltán kampányát?

0

A Fidesz választ vár Gyurcsány Ferenc DK-elnöktől és a szocialista párt vezetésétől arra, igaz-e, hogy Czeglédy Csaba a DK és az MSZP megbízásából szervezte és finanszírozta Kész Zoltán független országgyűlési képviselő korábbi kampányát – közölte Budai Gyula, a kormánypárt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba, „az MSZP és a DK közös titkos pénztárnoka” korábban részt vett Kész Zoltán veszprémi választási kampányában, szervezte azt, és erős a gyanú, hogy finanszírozta is – mondta Budai Gyula.
Úgy fogalmazott: a börtönben ülő Czeglédy Csaba (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) szombathelyi önkormányzati képviselő, aki „ellopta a diákok pénzét”, „bűnszervezetén” keresztül nemcsak politikai kampánymegrendeléseket teljesített az MSZP-nek és a DK-nak, hanem „önmagukat függetlennek hazudó jelöltek kampányának a finanszírozásában is részt vett”. Budai Gyula szerint ezt abból az „elcsalt” több mint 6 milliárd forintból tette, amit nem fizetett be a költségvetésbe.
„Ez a magyarázata, hogy Gyurcsány Ferenc és az MSZP összezár Czeglédy mögött, és ez a magyarázata, hogy ki akarták hozni őt a börtönből” – mondta a Fidesz képviselője.
Hozzátette, decemberben egy parlamenti igazságügyi bizottsági ülésen már kérdezte az ügyben Kész Zoltánt, de semmilyen konkrét választ nem kapott tőle.
A kormánypárti politikus végül felmutatott egy fotót, amelyen elmondása szerint az látható, hogy a 2015-ös veszprémi időközi parlamenti választás napján Kész Zoltán – aki végül megnyerte a szavazást – és Czeglédy Csaba egy veszprémi étteremben ebédel.
Az országgyűlési választási jelölt- és listaállítással kapcsolatos esetleges visszaéléseket firtató kérdésre Budai Gyula azt válaszolta: ha egy leadott listán az ajánlók nem létező emberek, azt először a Nemzeti Választási Bizottságnak, majd ha bűncselekményre okot adó körülmény áll fenn, a rendőrségnek kell megvizsgálnia.
Az Elios-ügyet vizsgáló ellenzéki bizottság ülését érintő felvetésre a képviselő úgy reagált: az Elios-ügy egy brüsszeli kampányjelentés, Brüsszel ezzel akar beavatkozni a magyar választásba.
Budai Gyula több kérdést is kapott Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Bécsben készült Facebook-videójával kapcsolatban. Ezeket azzal hárította el, hogy nem látta a videót, és nem ő szerkeszti Lázár János közösségi oldalát.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A tökéletes futballfelszerelés, avagy hogyan válasszuk ki a legjobb focicipőket és kiegészítőket?

A futball világában a megfelelő felszerelés kiválasztása kulcsfontosságú lehet a teljesítm…