Fidesz: a Soros által fizetett szervezetek a magyar alkotmányos rendet támadják

0

A fideszes Németh Szilárd szerint a Soros György által fizetett „álcivilek” a magyar törvényes, alkotmányos, demokratikus rendet támadják azzal, hogy a külföldről finanszírozott szervezetek átláthatóságáról szóló törvénnyel szembeni ellenállásra buzdítanak.

A kormánypárt frakcióvezető-helyettese pénteki budapesti sajtótájékoztatóján példaként említette a Magyar Helsinki Bizottságot és az Amnesty Internationalt, amelyeket „a leginkább érint ez a törvény”.
Szavai szerint a Soros-szervezetek olyan hálózatot hoztak létre, mint Olaszországban a Cosa Nostra.
A „mások tönkretételével hatalmas vagyonra szert tevő” Soros György „pénzügyi tervét” – miszerint évente 1-1,5 millió bevándorló érkezzen Európába – ezekkel a „maffiahálózatokkal” és valódi bűnözőkkel kiegészülve akarják végrehajtani – fogalmazott Németh Szilárd, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy e terv megvalósításának útjában áll a határvédelmen alapuló magyar bevándorláspolitika, valamint a családok segítésére épülő népesedési politika.
A fideszes politikus szerint ezek a szervezetek semmibe veszik a magyarok akaratát is, a legutóbbi nemzeti konzultáción ugyanis csaknem 1,7 millió ember helyeselte a magyar bevándorláspolitikát.
Azt is mondta, hogy „Soros kívánalmait a brüsszeli bürokraták is támogatják”. Megjegyezte, az új uniós menekültügyi ügynökség is Soros György javaslatainak egyike. Arról van szó, hogy az „Európát lerohanó” illegális bevándorlókat – elvéve a magyar bevándorlási hivatal hatáskörét – jogszerűen akarják beléptetni a kontinensre – fogalmazott.
Magyarországon azonban senki sem állhat a törvények fölött, a jogszabályokat mindenkinek be kell tartania – jelentette ki Németh Szilárd, megismételve Orbán Viktor miniszterelnök eheti szavait: a küzdelem célja, hogy a bevándorlás kérdésében „nehogy már Soros György nevessen a végén”.
A Fidesz frakcióvezető-helyettesét kérdezték a 24.hu előző napi cikkéről, amely szerint a Fidesz 2010-ben nagy kedvezményekkel plakátolhatott. Erre úgy reagált: mindent nyilvánosságra hoztak az 2010-es országgyűlési választásokkal kapcsolatban is, ami megjelent a Magyar Közlönyben, a számvevőszék pedig rendben találta a költségeket. Arra a kérdésre, hogy listaáron vásárolták-e a plakátokat, azt felelte: „biztos, hogy listaáron vásároltuk, ha meg kaptunk kedvezményt, akkor ez a kedvezmény a törvényeknek megfelelően zajlott”.
Szerinte a Simicska- és a Soros-média összefogott, és mindent megtesz, hogy „dugába döntse” a plakáttörvényt. A cikkben megjelenteket hírhamisításnak nevezte.
Megjegyezte továbbá, hogy a 2010-es plakátárakat nem érdemes összevetni a 2017-es árakkal, ezen a piacon ugyanis 50-60 százalékos áremelkedés volt 2010 óta.
Arra a felvetésre, hogy Rákospalotán a Fidesz mellé állt az MSZP a polgármester – a DK-s Hajdu László – elleni fegyelmi eljárásban, Németh Szilárd úgy reagált: a baloldalon mindenki tülekedik, miután megnézték a közvélemény-kutatási adatokat, „megy a meccs, megy a csata”. „Szerintem a szocik se tudják, mit akarnak” – fogalmazott.
A kormányzati plakátkampánnyal kapcsolatos érdeklődésre azt mondta: ez a nemzeti konzultáció lezárása és az összegzéséről szóló tájékoztatási szakasz.
Arra a kérdésre, hogy a Ripost szerint Kulcsár Gergely jobbikos országgyűlési képviselőnek egy fiatalkorúval lehetett kapcsolata, és a bíróságon tanúk is a politikus ellen vallottak, Németh Szilárd azt mondta: a legjobb, ha az érintett az igazságszolgáltatás előtt tisztázza magát.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…