Fesztiválhangulatban zajlott Madridban a melegbüszkeség menetén

0

A meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és interszexuális (LMBTI) emberek jog- és esélyegyenlősége melletti kiállást képviselték a melegbüszkeség menetének résztvevői Madridban szombaton, amelyen előzetesen a szervezők rekordnak számító tömeg, mintegy kétmillió felvonulóval számoltak.

„Az LMTBI-jogokért az egész világon” – állt a késő délután induló menet élén kifeszített óriási transzparensen, amely mögött felsorakoztak Spanyolország négy legnagyobb parlamenti pártjának, köztük a kormányzó konzervatív Néppártnak prominens politikusai.
Mindannyian arról beszéltek a sajtónak, hogy jó látni a spanyol társadalom nyitottságát, toleranciáját, amelyben a világ számára referenciát jelentenek. Ugyanakkor továbbra is küzdeni kell a hátrányos megkülönböztetés, a kirekesztés ellen.
Jesús Generelo, az eseményt szervező érdekvédő szövetség (FELGTB) elnöke történelminek nevezte a politikai támogatás mértékét, és szót emelt az LMBTI-jogokat védő törvény elfogadása mellett.
„Jog a sokszínűséghez”, „Az én szabadságom őrzi a tiédet”, „Ne különböztessen meg a szerelem, a nem vagy a szín”, „Szabadság, egyenlőség, testvériség”, „Az egyformák közti szerelem nem annyira különböző” – egyebek mellett ezek a szövegek szerepeltek a transzparenseken, amelyeket a magasba emeltek a felvonulás résztvevői.
Rengetegen lobogtatták a melegbüszkeség jelképének számító szivárványszínű zászlót, és sokan köpenyként kötötték magukra. Szinte mindenki viselt valamit, amin feltűnt a szivárvány: kalapot, kendőt, szalagot, pólót,  nyakkendőt.
A tömeg ünnepelve, táncolva, énekelve tette meg a felvonulás mintegy 2,5 kilométeres távját Madrid belvárosában.
A karneváli hangulatot fokozták a brazil szambatáncosok, akiket dobosok kísértek, rajtuk kívül is nagyon sokan öltöztek színes, látványos jelmezekbe.
A menetben 52 feldíszített, zsúfolásig megtelt „bulikamion” kapott helyet, amelyeket különböző társadalmi szervezetek vagy cégek szponzoráltak, így kiállva az esemény mellett.
Madridban a belvárost  lezárták, a tömegközlekedést átszervezték, hogy zavartalan legyen a rendezvény. A biztonságra 3500 rendőr felügyelt, köztük sok civil ruhás, akik elvegyültek a tömegben.
Idén először csak néhány meghatározott ponton lehetett megközelíteni a felvonulást, amelyet a kereszteződéseknél kordonnal zártak el.
A felvonulás csúcspontja a vasárnapig tartó tíznapos, Madridban zajló World Pride rendezvénysorozatnak, amelynek keretében számtalan szabadtéri koncertet, több kiállítást, konferenciákat, sporteseményeket, filmvetítéseket rendeztek.
A legtöbb programnak otthont adó Chueca-negyedben a házak erkélyein, az üzletek, vendéglátóhelyek bejáratánál, még múzeumok homlokzatán is a szivárványzászló lengett.
Spanyolországban éppen 40 évvel ezelőtt, 1977-ben tartották az első utcai megmozdulást a melegjogok védelmében, Barcelonában. A homoszexualitás akkor még bűncselekménynek számított, és három év börtönnel büntették. A dél-európai országban ezt 1979-ben törölték el.
2005-ben a világon negyedik országként Spanyolország törvényben engedélyezte az azonos neműek közötti házasságot.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…