Ferenc pápa és Mahmúd Abbász telefonon egyeztetett Trump tervezett bejelentéséről

0

Ferenc pápa és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke telefonon egyeztetett egymással Donald Trump amerikai elnök Abbásznak tett bejelentését követően, miszerint Jeruzsálemet kívánja elismerni Izrael fővárosaként, és Tel-Avivból Jeruzsálembe kívánja áthelyezni az amerikai nagykövetséget – közölte a szentszéki szóvivő.

Greg Burke a Vatikáni Rádióban elmondta, hogy a katolikus egyházfő és a Palesztin Hatóság vezetője kedden beszélt egymással az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének tervezett áthelyezéséről. A szóvivő hozzátette, hogy a telefonos egyeztetést Mahmúd Abbász kezdeményezte.
Ferenc pápa szerda reggel húszfős palesztin delegációval találkozott, akik a vallásközi párbeszédért felelős vatikáni hivatalban tesznek látogatást. A pápa köszönetét fejezte ki a Palesztin Hatóságnak és személyesen Mahmúd Abbásznak a palesztin területeken élő keresztény közösség iránti figyelemért.
Ferenc pápa kijelentette, hogy a közel-keleti térségben, éppúgy mint a palesztin társadalomban, békét csakis a párbeszéd teremthet, valamint egymás kölcsönös megismerése és elismerése. Az egyházfő hangsúlyozta, hogy a Szentföld a keresztények számára Isten és az emberiség közötti párbeszéd kivételezett helyszíne.
Ezután a szerdai általános audiencián Ferenc pápa aggodalmát fejezte ki a „kialakult helyzet” miatt. Arra kért minden felet, tartsák tiszteletben a Jeruzsálemre vonatkozó status quót, vagyis azt a fennálló helyzetet, amelyet az ENSZ határozatai szabályoznak.
Az egyházfő bölcsességre és óvatosságra intette a feleket „új feszültség teremtése nélkül a már feldúlt világban, számos és kegyetlen konfliktus közepette”.
A pápa hozzátette, Jeruzsálem egyedüli város, szent a zsidók, keresztények és muzulmánok számára is. Azért imádkozott, hogy Jeruzsálem megőrizze identitását a Szentföld, a közel-keleti térség és az egész világ érdekében.
Ferenc pápa legutóbb idén januárban fogadta a Vatikánban Mahmúd Abbászt, amikor a Palesztin Hatóság Rómában megnyitotta szentszéki nagykövetségét. A katolikus egyházfő már az amerikai elnökválasztási kampány során bírálta Donald Trumpot egyebek között migrációs politikai terveiért. A pápa és az amerikai elnök májusban találkozott a Vatikánban.
Donald Trump a hét elején arról tájékoztatott több arab vezetőt, hogy Tel-Avivból Jeruzsálembe akarja áthelyezni az amerikai nagykövetséget, és Jeruzsálemet elismerné Izrael fővárosaként. Erről több hívott fél számolt be a sajtónak, köztük Abbász.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …