Theresa May megerősítette Trumpnak, hogy London ellenzi Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként

0

Theresa May brit miniszterelnök kedden személyesen is megerősítette Donald Trump amerikai elnökkel folytatott telefonbeszélgetésében, hogy London ellenzi Jeruzsálem elismerését Izrael fővárosaként.

A Downing Street kedd esti tájékoztatása szerint May és Trump a telefonban megvitatta a Jeruzsálem ügyében kettőjük által elfoglalt „eltérő álláspontokat”, és egyetértett annak fontosságában, hogy az Egyesült Államok álljon elő új megbékélési javaslatokkal.
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője alig burkolt utalást tett arra is, hogy Theresa May óvta Trumpot a további egyoldalú kezdeményezésektől ebben az ügyben, mondván: a beszélgetés során a brit kormányfő hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az amerikai rendezési erőfeszítések elnyerjék a nemzetközi közösség támogatását is.
London már Trump december elején bejelentett döntése után közvetlenül a két szoros szövetséges kapcsolatában szokatlanul erőteljes nyilatkozatban adott hangot annak a véleményének, hogy a döntés nem használ a térségbeli békekilátásoknak.
„Régóta vallott álláspontunk Jeruzsálem státuszával kapcsolatban egyértelmű: e státuszt az izraeliek és a palesztinok közötti tárgyalásos megállapodással kell rendezni, és Jeruzsálemnek végső soron az izraeli és a palesztin állam közös fővárosává kell válnia” – állt Theresa May hivatalának december 6-án kiadott nyilatkozatában. A Downing Street hozzátette: Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának vonatkozó határozataival összhangban Kelet-Jeruzsálemet a megszállt palesztin területek részének tekinti.
May és Trump között az utóbbi hetekben más ügyekben is emelt hangú szóváltások zajlottak le.
Az amerikai elnök november végén komoly diplomáciai vihart kavart, miután a Twitter üzenőportálon újraközölte a Britain First nevű radikálisan muszlimellenes brit csoport három – valóságtartalmában nem megerősített – videóját muszlimok által elkövetett állítólagos atrocitásokról.
A csoport egyik vezetője ellen, akinek Twitter-oldaláról Trump átvette a videókat, büntetőeljárás folyik Nagy-Britanniában szélsőséges gyűlöletkeltő kijelentései miatt.
Az ügyben Theresa May személyesen is rosszallásának adott hangot, „helytelennek” nevezve, hogy Trump „egy hazugságokat terjesztő, feszültségeket szító, gyűlölködő” csoport videóit népszerűsíti.
Az amerikai elnök azonban May megrovó nyilatkozatára is indulatos Twitter-üzenetben válaszolt, felszólítva a brit kormányfőt, hogy „ne rám összpontosítsa figyelmét”, hanem „az Egyesült Királyságban zajló, romboló radikális iszlám terrorizmusra”.
May és Trump a világszerte feltűnést keltő nyilvános szóváltás óta most beszélt először egymással telefonon.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …