Én örülnék, ha esne!

0

A hétvégén ismét rali autóba ül Juhász Csabi, mégpedig  testvérével, Zsoltival, és neki vág a 12 gyorsot magába foglaló 34. AMTK Velenje Ralinak.

Pénteken öt gyors és egy Superspecial vár rátok. Ahogy nézem, minden ugyanaz, mint amikor utoljára mentél itt, csak most egy Hyundai i20 R5 versenyautót fogsz terelgetni. Mi a tervetek az első napra Zsoltival?

– Még mindig magázódunk az autóval. Nem volt lehetőség tesztelni a verseny előtt, ezért majd óvatosan kezdünk, aztán fokozzuk a tempót. Megpróbáljuk kiismerni az autót.

 Szombatra is hat gyorsot mérnek rátok a szervezők. Kettő gyorson mentek háromszor végig. Te régi Mitropás vagy, mekkora előny ez most a kategória társakkal szemben?

– Eddig az volt, mert minden évben korlátozva volt a pályabejárás, csak két alkalommal lehetett végig menni a szakaszokon, ezt ellenőrizték is. Most már nincs korlátozva, ezért nem is ellenőrizték, hogy ki, mikor ment ki a szakaszokra. Sokan már a hét elején itt voltak, hogy betanulják a pályákat, ezért már nem jelent olyan nagy előnyt, hogy évek óta Mitropázunk.

104 versenykilométer alatt eldől, hogy hol is fogtok végezni. Kicsi esőt is előjeleznek a versenyre. Te szeretsz esőben menni. Most, hogy még számotokra új autóval indultok, mi a célotok a 34. Velenje Ralin?

– Lavanttal Rallye-n mentünk esőben, szereztünk tapasztalatot. Én örülnék, ha esne. Szeretek esőben versenyezni, de ha szép időnk lesz az se baj.

 

Köszönjük Partnereink segítségét: Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Phobextools – Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen – kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. – www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS – West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft.,www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft.

– Hajósi Miklós –

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…