Először bizonyították géntesztek, hogy nők is voltak a viking harcosok között

0

Először bizonyították svéd genetikusok DNS-vizsgálattal, hogy nők is voltak a viking harcosok között – írta a American Journal of Physical Anthropology című szaklap tanulmánya alapján a Phys.org.

A svédországi Birka városban az 1880-as években bukkantak egy 10. századból származó viking sírra. Az ott talált emberi maradványokat elemezték a Stockholmi Egyetem és az Uppsalai Egyetem tudósai.
A sírban egy karddal, pajzsokkal, nyilakkal és két lóval körülvett harcos maradványai feküdtek. Egy komplett társasjátékot is feltárták a gödörben.
A csontváz egyes morfológiai jegyei régóta arra utalnak, hogy a harcos nő volt, ám mégis azt feltételezték, hogy férfit temettek el Birkában.
Az új kutatás során genetikusok, archeogenetikosok és régészek együttműködésével oldották meg a rejtélyt. A csontokból kivont DNS alapján a néhai harcosnak két X kromoszómája volt, ám egyetlen Y kromoszómával sem rendelkezett.
„Ez az első hivatalos és genetikai bizonyítéka annak, hogy létezett női viking harcos” – közölte Mattias Jakobson, az Uppsalai Egyetem szervezetbiológiai tanszékének munkatársa.
A táblával és figurákkal feltárt játékkészlet azt bizonyítja, hogy a nő magas rangú tiszt lehetett: taktikát, stratégiát dolgozott ki, csapatokat vezetett csatákba a kutatók szerint.
„Nem a regék valkürjeinek egyikét fedeztük fel, hanem egy valódi hadvezért, aki történetesen nő volt” – magyarázta Charlotte Hedenstierna-Jonson, a Stockhomi Egyetem tudósa, a kutatás vezetője.
„Az írott források időnként említést tesznek női harcosokról, ám most tudtuk először bebizonyítani, hogy valóban léteztek” – jegyezte meg Neil Price, az Uppsalai Egyetem régésze.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…