Elhunyt Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok párbajtőröző

0

Negyvenkilenc éves korában elhunyt szombaton Szalay Gyöngyi hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes párbajtőrvívó.

Az év utolsó előtti, Gyöngyi életének utolsó napján is Tapolcáért, a vívásért fáradozott.

A Balaton Vívóklub alapítója, vezetője egy tapolcai kolbásztöltő-verseny díjkiosztóján lett rosszul – tudta meg a veol.hu portál Rig Lajos országgyűlési képviselőtől és Dobó Zoltán polgármestertől.
Szalayt a helyszínen és a mentőautóban is újraélesztették, majd helikopterrel a veszprémi kórházba szállították, de az életét már nem tudták megmenteni.
A magyar szövetség honlapjának gyászjelentése emlékeztet arra, hogy Szalay Gyöngyi egész pályafutása során a szülővárosát, Tapolcát képviselte versenyzőként és edzőként is.
Ő volt az egyetlen, aki 1989 és 1999 között mind a hét alkalommal tagja volt a világbajnoki aranyérmes magyar párbajtőr-csapatnak, emellett bronzérmet nyert egyéniben az 1996-os atlantai olimpián.
Méltatásában szerepel, hogy remek eredményeit kivételes ütem- és taktikai érzékkel érte el, és a különleges stílusához páratlan egyéniség társult.
Legnevesebb tanítványa Siklósi Gergely, akit 19 éves koráig képzett, nevelt, és aki korosztályos Európa-bajnok és világbajnoki érmes lett az irányításával.
Szalay Gyöngyit a Magyar Vívó Szövetség a saját halottjának tekinti.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Minőség és elegancia az íróasztalok világában

Napi közel nyolc órát töltünk mellette – nem is csoda, hogy íróasztalból a csúcsminő…