Egy hangfelvétel szerint a holokauszt áldozatainak számán élcelődtek jobbikosok

0

A holokauszton viccelődtek jobbikos politikusok egy hangfelvételen a Szent Korona Rádió Sin City című, korábban sugárzott műsorában – írja a Mandiner.hu pénteken egy hangfelvétel alapján.

A cikk szerint a résztvevők között volt Hunyadi Gábor korábbi választási bizottsági delegált, Balasi András fővárosi politikus, valamint Zagyva György Gyula, a Jobbik volt parlamenti képviselője, aki jelenleg is a jobbikos vezetésű tiszavasvári önkormányzat alkalmazásában áll.
A hangfelvételen Zagyva György Gyula azt mondja: „Bocsánat, elnézést, csak nekem szervezői feladataim vannak, aztán nem olyan egyszerű. De gondolom, azért az András elszórakoztatott mindenkit a holokausztos poénjaival.”

Balasi András is hallható, amint azt mondja: „Nem, most kezdtük, tehát volt ilyen mikrofonpróba, hogy egy, kettő, hatmillió, tehát nem unatkoztunk.”
A Mandiner.hu azt írja, a jobbikos Zagyva György Gyula a hangfelvételen az azóta elhunyt Lipusz Zsoltra hivatkozik, akit szélsőjobboldali körökben a „kurucok történelemtanáraként” tartanak számon. Lipusz a kuruc.info portálon közölt írásaiban rendszeresen a holokauszttal foglalkozott, és egy 2009-es írásában írt arról: „tény, hogy tudományosan egyáltalán nem bizonyítható az ún. holokauszt”. Egy 2009-es a kuruc.info szerint „sikeres holokauszt-cáfoló előadáson” pedig arról beszélt, hogy „a németek részéről logikai szempontból a legnagyobb esztelenség lett volna 6 millió embert elpusztítani, amikor ingyen munkaerőként használhatták őket”.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…