Darabolós sorozatgyilkos volt rendőrt ítéltek el Novoszibirszkben

0

Életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte kedden a Novoszibirszk megyei bíróság Jevgenyij Csuplinszkij volt rendőrt, aki több nő meggyilkolását ismerte be.

Az 52 éves „novoszibirszki mániákus” nőket, többnyire prostituáltakat szedett fel az utcán, akiket autóján néptelen helyre szállított, ahol nemi aktus után megölte és feldarabolta áldozatait, a maradványokat pedig elszórta. A gyilkosságsorozatot a vád szerint 1998 ősze és 2005 júliusa között követte el.
Csuplinszkijt 60 nő meggyilkolásával gyanúsították meg, de nem minden esetet sikerült rábizonyítani. Egyes feltétezések szerint áldozatainak száma elérte a 84-et.
A férfi a 90-es években dolgozott a rendőrségen, és nem egyszer neki súgó prostituáltakat ölt meg. A testülettől nyugállományba vonulva taxizni kezdett, majd vállalkozó lett. Feljegyezték róla, hogy a kormányzó Egységes Oroszország párt mellett korteskedett.
2006 májusában egy időre letartóztatás alá helyezték, mert elkezdte használni egy 2004-ben megölt áldozatának SIM-kártyáját. Csuplinszkijt végül csak 2016 április 23-án sikerült lebuktatni, a DNS-minták egyezése alapján.
A gyilkos 18 és 31 év közötti, karcsú, barna hajú nőket szemelte ki. A nyomozást valamelyest az is megnehezítette, hogy a bűncselekményeket igyekezett sátánista rituáléként beállítani, egyebek között azzal, hogy kitépte áldozatainak szívét.
A nyomozás során egyébként a rendőrök mintegy 5 ezer férfit ellenőriztek, több mint 8 ezer tanút hallgattak ki és több mint 300 szakértői vizsgálatot hajtottak végre. Az elmeorvosi vizsgálat nem talált krónikus vagy ideiglenes mentális rendellenességet nála, és gyengeelméjűnek sem minősítette, igaz, megállapította, hogy nekroszadista, gyilkosságmániás és nőgyűlölő.
Megfigyelők rámutattak, hogy a novoszibirszki rém esete erősen emlékeztet az angraszki Mihail Popkovéra, aki ugyancsak prostituált-sorozatgyilkos rendőr volt és aki 81 gyilkosságot vallott be. Popkovot, aki részt vett az általa elkövetett bűncselekmények ügyében folytatott nyomozásban is, Irkutszkban 2015 januárjában életfogytiglani fegyházra ítélték 22 nő meggyilkolása miatt. Tavaly márciusban újabb 60 emberölés miatt indítottak ellene eljárást.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …