Csomós Mixi: Várakozáson felüli győzelem Csehországban

0

Csomós Mixi és Nagy Attila a Miskolc és a Székesfehérvár Rallye között sem tétlenkedik. Igyekeznek formában tartani önmagukat, ezért elutaztak a cseh nemzeti bajnokság legnehezebb versenyének titulált futamra, ahol tovább meneteltek és újabb magabiztos győzelmet arattak, így kupákkal megrakva tértek haza Csehországból. Az East Motorsport párosa jelenleg gőzerővel készül a fehérvári megmérettetésre, hiszen a soron következő versenyen már jelentősebb előnyre is szert tehetnének az éves ponttáblázaton. Csomós Mixivel beszélgettünk.

A Miskolc Rallye-n, Egerhez hasonlóan mindent megnyertetek, amit csak lehetett. Most lett volna időtök egy kicsit pihenni, de ti mégsem a lazulást választottátok, hanem elutaztatok Csehországba versenyezni. Azon belül hová és mit vártatok a futamtól?

A Cesky Krumlov Rallye-t néztük ki magunknak a Miskolc és a Székesfehérvár Rallye közé, ahová felkészülési, illetve kilométer gyűjtési szándékkal utaztunk el. A Barum Rallye-ra edzettünk, mert a Barumon idén is rajthoz szeretnénk állni, és ezen kívül szerettünk volna egy olyan bajnoki futamon részt venni, ami nívós, és európai szinten is elismert bajnokság részét képezi. Így esett a választásunk a 47. Cesky Krumlov Rallye-ra. Nem kellett csalódnunk, mert erős mezőny gyűlt össze, volt Peugeot kupa és összesen 10-12 R2-es autó sorakozott fel a rajtvonal mögé, köztük helyi bajnokokkal, akik a Barumon gyorsokat szoktak nyerni.

Nem adtátok alább az itthoni teljesítményeteknél, külföldön is remekül helytálltatok. Milyen volt a versenyetek?

A futam kétnapos volt, és szenzációs. Csehország bővelkedik a jobbnál jobb pályákban, a rendezőknek emiatt elég könnyű dolguk volt most is az útvonallap összeállításakor. Bármerre néznek, rögtön ki tudnak alakítani egy szenzációs gyorsasági szakaszt. Voltak szűk, egy nyomos, szélesebb, dobálósabb és tükör simaságú részek is. A pályák minimum EB szintűek, de szerintem egy VB futamon is bőven megállnák a helyüket. Kifejezetten néző és versenyzőbarát rendezvényen vehettünk részt, nagyon jól éreztük magunkat. Ezt a véleményemet megerősíti az, hogy amit csak lehetett, azt megnyertünk Csehországban, az autónkat pedig ugyanúgy hoztuk haza, mint ahogy elvittük, egy karcolást sem ejtettünk rajta. Technikai hibáktól és kalandoktól mentes, kiegyensúlyozottan végigversenyzett hétvégét zártunk. A második szakasztól kezdve folyamatosan növeltük előnyünket és végül mi lettünk a leggyorsabb két kerék meghajtású autóval induló versenyzőpáros, R3-asokat és Porsche-kat is megvertük, az abszolútban a 13. helyen értünk célba. Három Mitsubishi és kilenc darab R5-ös kocsi előzött meg minket mindössze a végelszámolásnál. A díjkiosztó után volt egy komolyabb technikai ellenőrzésünk, ahol mindent szabályszerűnek találtak, így pár órával később kezdtük az ünneplést, mint terveztük… Amiért elutaztunk, azt maximálisan sikerült megvalósítanunk.

A Székesfehérvár Rallye-n ott lesztek?

Mindenképpen, hiszen ott folytatódik az itthoni Peugeot Rallye Cup Hungary. Az autónkat szétszedtük miután hazaértünk, nem találtunk komolyabb problémát, gyors olajcserék, kapott egy nagyobb fürdőt, majd letakarva várja a fehérvári indulást.

Fehérváron, amennyiben minden jól alakul, akkor már szépnek mondható előnyre tehettek szert a bajnokságban. Beleálltok azonnal a rajt után a gázba, vagy marad az idei évben eddig igencsak gyümölcsözőnek bizonyuló új taktika?

Csak semmi felesleges kapkodás! Ez lesz Székesfehérváron is a jelszavunk, az Egerben és Miskolcon kialakított taktikánké lesz június elején is a főszerep. A verseny elején felmérjük az erőviszonyokat és ezután igyekszünk majd mindkét napon beosztani az autót és önmagunkat, mert szeretnénk tovább folytatni az év elején megkezdett jó szériánkat.

Mivel csapatunk kicsit családi vállalkozásként működik, ezért partnereink mellett szeretném külön megköszönni a versenymérnökünk profi munkáját, akinek köszönhetően tökéletes gumitaktikával, fantasztikusan beállított futóművel és logolt autóval vághatunk neki a gyorsasági szakaszoknak. Édesapámnak, aki a versenyautónkat a legapróbb részletekig terjedő karbantartását, felkészítését végzi, így hála neki technikai hibáktól mentesen versenyezhetünk. Attila ismét nagyon profi módon és hibamentesen koordinálta a csapatot és a versenyzésünket. Hatalmas taps illeti őt ezért ismét!!!

 

Köszönjük együttműködő partnereinknek: East Motorsport Kft., Balázs- Diák Kft., Toptimber- Road Kft., Vári- Vill Kft., Tau- Trade Bt, Heda- Sped Kft., Zég Kft., Sárospatak Város Önkormányzata, Tiger Tools Kft., Gorzon Hungary Kft., RSZ- Kő Kft.

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…