Csomós Mixi: Komoly feladat és fantasztikus élmény egy Skoda Fabia R5

0

Az East Motorsport csapatát erősítette Mogyoródon Csomós Mixi és Nagy Attila, akik a Peugeot kupa után, a múlt heti Szilveszter Rallye-n egy újabb lépcsőfokot léptek fentebb a rallyesport ranglétráján. A tavalyi Mikulás Rallye után újra összkerék meghajtású autóba ültek, nem is akármilyenbe, egy R5-ös Skoda Fabia-ba. A tapasztalatokról, az élményekről és a Szilveszter Rallye-ról Csomós Mixi számolt be nekünk.

Nem minden bokorban teremnek Skoda Fabia R5-ök. Honnan szereztétek ezt a csúcskategóriás versenyautót?
– A lehetőség, és maga az ötlet, hogy egy ilyen kocsival álljunk rajthoz a Szilveszter Rallye-n, Takács Attilától a Takács Motorsport tulajdonosától származott. Ő keresett meg pár nappal a Szilveszter Rallye előtt, hogy lenne e kedvünk kipróbálni az autót? Nyilván azonnal rávágtam, hogy igen már csak az anyagi lehetőségeinket kellett felmérnünk, hogy tisztába legyünk vele, hogy a Jézuska tényleg átnyújthatja e nekünk egy kis időre az R5-ös versenyautó „slusszkulcsát”. Az East Motorsport Kft partnereinek köszönhetően minden összeállt, így készülődhettünk a hirtelen jött nagy kalandra. Már a rajt előtt sem bántuk, utólag pedig kifejezetten boldogok vagyunk, hogy testközelből is megtapasztalhattuk, hogy mit tud egy R5-ös kocsi. Hatalmas élmény volt. A Fabia egy szuper autó, csak azt sajnáltuk, hogy mire úgy istenesen belelendültünk volna, addigra már vége is lett a versenynek.

Van bőven különbség a 208-as R2-es Peugeot és az R5-ös Skoda között. Milyen volt az ismerkedés és hogyan alakult a versenyetek?
– Meglepett a Fabia, mert arra számítottam, hogy könnyebb lesz kezelni, ehelyett azt kell mondjam, hogy nagyon komoly feladat versenyezni egy ilyen autóval, nagyon gyorsan történnek benne a dolgok. Az ismerkedésre nem sok lehetőségünk volt, mert csak a teszten tudtunk vele menni a rajt előtt, ott pedig mindössze három kanyar volt a kb. másfél kilométeres tesztpályán. A körülmények egyáltalán nem voltak ideálisak, de erre mondjuk december végén számítottunk is. A versenyen esett az eső, nyálkás volt az út, itt-ott ráfagyott a csapadék az aszfaltra, ez nagyon megnehezítette a dolgunkat és a tanulást. Az első nap két gyorsasági szakasza még mindenképpen kellett ahhoz, hogy fel tudjuk venni a ritmust, és belerázódjunk a versenyzésbe. Ezek nélkül szombaton reggel aligha tudtuk volna maximális elánnal belevetni magunkat a kemény csatákba. Az adott körülményeket figyelembe véve szerintem hamar megbarátkoztunk az autóval és elégedettek vagyunk a pályán nyújtott teljesítményünkkel.

Annyira elkaptátok a fonalat, hogy szombaton már előznötök is kellett (volna). Volt, amikor elég mérgesen nyilatkoztál a szakasz végén.
– Egy ilyen eset volt, és abban a helyzetben sem az előttünk haladó versenyzőre, hanem a rajtoltatási szisztémára fújtam, de arra nagyon. A körgyorsaságin egy teljes kört autóztunk egy versenyzőtársunk mögött, elég sok másodpercet vesztettünk ezen az üldözéses jeleneten. A második gyorsaságin egyszer meg is forogtunk, lefulladt a motor, így azt mondom, hogy nem csak a „kergetőzésen” múlt a jobb pozíciónk, én is hibáztam. Ha ezek az apróságok nincsenek, akkor valószínűleg elhozhattunk volna egy bronzérmet a 2018-as év legutolsó futamáról, viszont így „csak” az ötödikek lettünk a csaknem 200 indulóból, kategóriában és összetettben is egyaránt, ami miatt egy kicsit sem vagyunk csalódottak.

2019-ben R5-ben, R2-ben, vagy milyen más versenyautóban láthatunk?
– Egyelőre még semmit sem tudok mondani erre a kérdésre, jelenleg semmilyen versenyautóm nincs. Sajnos lehetőség sem nagyon mutatkozik egyelőre, de nem adjuk fel, keressük a megoldást, mert idén is szeretnénk versenyezni. A realitás talaján maradva és a saját erőnket figyelembe véve egy R2-es versenyautó lehet az idei évre is az elképzelésünk. Már csak annyi a dolgunk, hogy rátaláljunk.

Köszönjük az East Motorsport Kft partnereinek: Balázs- Diák Kft., ZRP Építőipari Kft., Vári-Vill Kft., Zempléni Építő és Gépészeti Kft., Alu Casting Support Kft.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…