Csomós Mixi: Itthon és külföldön is szeretnénk versenyezni

0

Csomós Mixi és Nagy Attila vegyes érzelmekkel gondol vissza a 2018-as évre, több verseny is máshogy alakult, mint ahogyan azt a srácok előzetesen eltervezték, illetve nagyon sok hasznos tapasztalattal és élménnyel lettek gazdagabbak. Mixi a télen alaposan elgondolkodott, átértékelte a helyzetet, majd vásárolt egy új autót is amivel idén, az itthoni versenyek mellett szeretnének külföldön is rajthoz állni. A fő terve a Rallye2 Bajnokság 2017 évi győzteseinek az lesz 2019-ben, hogy a tavalyi csorbát mihamarabb kiköszörüljék. Csomós Mixivel beszélgettünk.

A tavalyi évetek nem sikerült olyan jól, mint a tavalyelőtti, amikor abszolút bajnoki címet szereztetek a Rallye2-ben. Hogy emlékszel vissza 2018-ra?

Vegyes érzelmekkel gondolok rá. Egyáltalán nem azt terveztük, hogy végig bukdácsoljuk a szezont. Ha az a néhány kellemetlen hiba nem csúszott volna be, az a sok defekt elkerült volna minket, illetve megúszom az ételmérgezést Nyíregyházán, akkor most egy fantasztikus évről beszélhetnénk. Voltak jó pillanataink és bizakodásra okot adó eredményeink, részt vehettünk ERC futamon, illetve kipróbálhattunk egy R5-ös versenyautót, az érzéseink mégis felemásak az elmúlt évvel kapcsolatban. Összegezve minden tekintetben van hová fejlődnünk, és ezen az elmúlt hetekben rengeteget dolgoztunk

Sikerült megfejteni a hibák és a kiesések okát?

A holtszezonban volt időm végig gondolni sokmindent és saját magammal kapcsolatban beláttam, hogy nem voltam kellőképpen felkészült. Mentálisan és fizikálisan egyaránt voltak hiányosságok. Ebben találtam rá a problémák gyökerére.

Lassan véget ér a téli szünet, közeleg az Eger Rallye. Sikerült felkészülni és pótolni azokat a hiányosságokat, amik 2018-ban a sok bosszúságot okozták? Vannak e változások a tavalyi évhez képest?

Ahogy már mondtam sokat dolgozom, dolgozunk ezen. Igyekszem magamat mentálisan is és sportolással fizikálisan is jó állapotba hozni. Sikerült beszereznünk egy Peugeot 208 R2-es versenyautót, melyet magunknak készítünk fel és szervizelünk a versenyeken.

Tavaly év végén csapatot is váltottunk, az East Motorsport Kft versenyzőiként versenyzünk. Nekik köszönhettük, hogy a Szilveszter Rallyn mehettünk R5-ös autóval, és idén is rengeteg segítséget kapunk tőlük, amit a jó eredményekkel igyekszünk majd meghálálni.

Mit lehet tudni erről a kocsiról? Honnan érkezett hozzátok?

Az autót a Tagai Racing Technology-tól vásároltuk meg, kevés kilométerrel. Csak a tavaly őszi Nyíregyháza Rallye-n autózott vele néhány gyorsasági szakaszt Ifj. Tóth János. Gyakorlatilag vadonatújnak mondható a kocsi.

Mik vele a tervek? Hol szeretnétek indulni az idei évben?

Elsődleges célunk a Magyar Országos Rallye Bajnokság futamain való részvétel, a Peugeot 208 R2 Rally Cup Hungaryban, a 6-os kategóriában, valamint a 2WD kupában. A hazai megmérettetéseken felül szeretnénk rajthoz állni több Európa Bajnoki futamon, ezen belül a Zlin környéki pályákra mindenképp újra elmegyünk, és szemezünk még egy futammal, de ezt majd az anyagiak eldöntik.

Egerben gyanítom ti is ott lesztek.

A bajnokság része az Eger Rallye, ott kell lenni, el kell kezdeni a pontgyártást, alig várjuk már, hogy kezdetét vegye az idei szezon. Túl vagyunk egy jól sikerült teszten, gőzerővel készülünk, nem sok idő van már hátra rajtig, izgatottan számoljuk, hogy hányat kell még aludnunk a szezon nyitányáig.

Köszönjük együttműködő partnereinknek: East Motorsport Kft, Balázs- Diák Kft, Tau- Trade Kft, Heda- Sped Kft, Toptimber- Road Kft, Zég Kft

 

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…