„Csak az ünnepeljen, aki méltó erre!” – Május elseje köszöntése

Jeles napjaink közül százhuszonhét éve különösen kedves a május elseje. Az emberek szívében megmaradt a munka ünnepének. Igaz, korábbi kötelező jellege helyett vidám majálissá alakult, azonban ma is hirdeti a munka becsületét, a nehéz körülmények között élők igazát. A munkásság önérzetének, emberi méltóságáért folytatott harcának jelképe maradt.

 Zöldbe lobbant mezők, megéledt erdők, újra zsendülő termőföldek, virágos kertek látványa és illata jókedvre hangol mindenkit. Tarka virágkoszorúval köszöntjük május elsejét. A tavasz gyümölcsével, a legszebbel, a legillatosabbal. Orgonaágakkal és a még apró, de már pirosló cseresznyével. Az áradó illat és zamat, a gyönyörködés és a nyugalom köszöntse a munkások májusát. Azokét, akik 1889-ben, a II. Internacionálén határozták el az ünnepet, a munkásokét és mindig a munkások érdekében, védelmében.

Persze, ez az ünnep csak akkor teljes, ha van mit ünnepelnünk. Ha mögöttünk eredményes napok, hetek, hónapok múltak el sikerrel, teljesítménnyel, annak sajátos örömével, élményeivel. A költő mondta szívből, de megfeddéssel a hangjában: „Csak az ünnepeljen, aki méltó erre!” Az ember pedig csak akkor lesz méltó a munka megünneplésére, ha eredményesen dolgozott. Nem lehet feléből-harmadából tenni a dolgunkat, csak „pontosan, szépen, ahogy a csillag megy az égen!”

Tehát a munkát – és az alkotót, a munkást – ünnepeljük május elsején. Azt a munkát, amelyik az életet jelenti számunkra, amelyik napjaink tevékenységét meghatározza, amelyik közelebb hozza a holnapot, a szebbet, a még jobbat, az eredményeset. Egy arab mondás is felemlíti ezt: „Az emberi tevékenység legszebbike a munka!”  Az is sokszor elhangzott már, ha munkáról esett szó, hogy „tegyél ma többet, mint tegnap!” Meghallgattuk, elismertük jogosságát, fontosságát, de vajon megfogadtuk-e a mondás tettre serkentő szavát?! Aki nem keresi az újat, a többet, a jobbat, az előbb-utóbb lemarad. Csak az halad előre, akit hajt az elégedetlenség, elsősorban önmagával, a munkájával kapcsolatban. Az egyszer szerzett babérok hamar lepotyognak a homlokunkról. Azokat újból és újból meg kell szereznünk. Ez az élet, a munka törvénye, az emberé, aki a megújhodást használja fel a maga javára.

Ez a piros betűs nap a természet és a társadalom megújhodásának nemcsak jelképes, hanem valóságos ünnepe. A nemzetiszínű, kék zászlók, jelszavas táblák mellett az utcákon sereglők kezében tulipáncsokrok, orgonavirágok szimbolizálják ezt. Mégpedig természetesen, s ez a természetesség a majálisok megtartó ereje, hiszen a zöldbelobbant mezők, megéledt erdők, újra zsendülő termőföldek, virágos kertek látványa és illata jókedvre hangol mindenkit. Tarka virágkoszorúval köszöntjük május elsejét. A tavasz gyümölcsével, a legszebbel, a legillatosabbal.

Ünnepeljünk hát lelkesen a munka ünnepének százhuszonhetedik évfordulója alkalmából. Ezt a lelkesedést vigyük át a hétköznapokra az olyannyira szép május elsejéből, és a munka ünnepének huszonnégy órája adjon friss erőt a következő munkás hétköznapokon, hónapokon, éveken! Mert ezt megköveteli a múlt és az eszme, ami ehhez a naphoz fűződik!

Tollár Sándor