Civil szervezetek uniós eljárást sürgetnek Lengyelországgal szemben

0

Civil szervezetek (NGO-k) arra szólították fel kedden az európai uniós tagországok kormányait tömörítő tanácsot, hogy indítsa meg az uniós szerződés hetes cikke szerinti eljárást Lengyelországgal szemben, meglátásuk szerint ugyanis Varsó semmibe veszi az európai alapértékeket és a jogállamiság követelményeit.

A levelet nem sokkal az európai ügyekkel foglalkozó uniós miniszterek keddi brüsszeli találkozója előtt tették közzé, amelyen egyebek mellett Lengyelország ügye is a napirendre került, miután az Európai Bizottság kezdeményezte, hogy a tagállamokat is vonják be a Brüsszel és Varsó közötti párbeszédbe.
Az aláírók kiemelték, hogy a lengyel kormány az európai intézmények többszöri figyelmeztetése ellenére folytatja a jogállamiságot aláásó politikáját, és ez az emberi jogok védelmében is komoly visszalépést jelent, ezért mielőbbi cselekvésre van szükség.
Mint írták, Varsó jelentősen kiterjesztette a kormány hatáskörét, s ezzel aláásta a hatalmi ágak szétválasztásának elvét, amely alapvető eleme a jogállamiságnak. A szóban forgó NGO-k szerint emellett korlátozták a sajtó-, a szólás- és a gyülekezési szabadságot, valamint a nők szexuális és reprodukciós jogait is.
Úgy vélekednek, hogy ebben a helyzetben nincs más lehetőség, mint az uniós szerződés hetedik cikke szerinti eljárás megindítása Lengyelországgal szemben. Ez a cikk olyan, többlépcsős eljárást tesz lehetővé, amely – az európai alapértékek súlyos és módszeres megsértése esetén – végső soron akár az érintett tagország szavazati jogának a felfüggesztésével is járhat.
A hetes cikk szerinti eljárás megindítása „határozott jelzést” küldene Lengyelországnak és más tagállamoknak, valamint a közvéleménynek is, hogy az EU készen áll mindent megtenni az uniós alapértékek megóvása érdekében – hangsúlyozták a levélben, amelyet mások mellett az Amnesty International, a Human Rights Watch, a Riporterek Határok Nélkül és a Nyílt Társadalom Európai Politika Intézete jegyez.
Az eljárás megindításához a tanács négyötödös többségére lenne szükség a tagállamok egyharmadának javaslata alapján. Szankciók megállapításához pedig az összes többi tagország egyhangú támogatása is szükséges lenne, ami gyakorlatilag kizárt. Orbán Viktor miniszterelnök például többször kijelentette, hogy nem fog támogatni semmilyen büntetőintézkedést Lengyelországgal szemben.

Bajnok Artúr

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …