Célunk a célba érés volt!

0

A CREDOBUS – MIKA Szemere-Buzitatető Rallye a Paket007 kupáért – Rallye3-as futam után, Gutai Marcell mesélt élete első raliversenyéről.

Életem első ralija tele volt pozitív élményekkel, beigazolódott minden, amit a magyar rali hangulatáról hallani lehet. Jó hangulat, tempós pályák és nézők, akik kiszednek, ha baj van.

Felkészülésnek a nyirádi 24 órás versenyen vettem részt. Így a hosszabb kihagyásom után visszarázódtam a vezetésbe. Ott sajnos kiestünk, de tudtam, hogy most jön igazából a java, hiszen a Juhász Racing jóvoltából egy 1.3-as Suzuki Swifttel előfuthatok a teljes Rallye3-as szezonban. Tisztában voltam vele, hogy nagyon sok új dolgot kell majd megtanulnom a ralival kapcsolatban, abban a szűk egy hétben, ami rendelkezésre állt a nyirádi verseny és a szemerei megmérettetés között.

A legnagyobb kihívás az itiner írása volt, ebben sokat segített Kolencsik Bazsi. Az útmutatásával sikerült találni egy szisztémát, amivel elégedett vagyok és a külső videók alapján egy-két kanyarban már a tempó is rendben volt. A navigátorom nem más, mint Szántó Szabi, a kilencvenes és kétezres évek legendája, akit Juhász Csabi választott mellém. Szabi már ült mindenféle autóban, nagyon sok versenyző mellett, és a tapasztalatával nagyban tudja segíteni a fejlődésemet.
A futamon Szabi hibátlanul navigált, nagyon jó érzés volt egy bizonyítottan tehetséges emberrel együtt versenyezni.

A versenyt egy 1.3-as nyolc szelepes Suzuki Swifttel teljesítettük, ami teljesen gyári motorral és váltóval rendelkezik.  Ez az autó tanulásra nagyon jó, hiszen a gyengécske motor a lendületes és letisztult vezetést szereti, ami elengedhetetlen a raliban. Én nagyon megszerettem a kisautót, hiszen a rövid tengelytávval és a kis kerékkel igazi bátorságpróba volt a „bukkan” utáni nagyon gyors törésekbe padlógázon bemenni. A futam alatt az előbb említett kanyarok adták fel leginkább a leckét, hiszen előtte sem az FRT-n, sem a nyirádi pályán nem volt olyan kanyar, aminek ne láttam volna a kijáratát, vagy ne tudtam volna fejből.

A célunk a célba érés volt és az, hogy minél több tapasztalatot tudjak szerezni a raliban. A futam előtt nagyjából 150 métert mentem az autóval. Az első gyorson tényleg csak átgurultunk, a második szakasztól fogva próbáltuk emelni a tempót, egészen a negyedik utolsó lassítójáig, ahol sikerült megcsípnem a traktor gumit, az pedig az árokba dobott minket, neki egy fának. Szerencsére álltak a közelben nézők, és az autót kiemelték az útra, nagyjából a céltól 300 méterre. Nem úgy akartam bemutatkozni, hogy az első versenyen lezúzom az autót. A Suzukinak mechanikus baja nem lett egy elgörbült kormányösszekötőn kívül, amit a szervizben meg tudtak oldani a fiúk. Így ki tudtam menni az utolsó körben is, és befejezhettem a versenyt. A hibám aznap nagyon bosszantott, de visszagondolva úgy érzem, hogy pozitívan zárhatom az első versenyemet a Juhász Racing színeiben.

Következő versenyünk a Bakonya-kupa lesz, már nagyon várom a déli régió legendás pályáit navigátorommal, Szántó Szabival és a Suzuki is marad.

Szeretném megköszönni a Juhász Racingnek és a szponzoroknak a lehetőséget, valamint a családomnak és a barátaimnak a támogatást!

Köszönjük Partnereink segítségét: Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Phobextools – Phobex Kft., Épgép-Komplex Kft., Bója Teherfuvarozás, Black Point Kft., NR Szoftver Kft., Fair Centrum Plu Kft., Interdairy Hungary Kft., Magyar Ipar Kft., Kelet-Metál Kft., Delta Magyarország Kft., TT Sped Kft., EastJob Kft., Kärcher Debrecen – kaercherdb.hu, MIHIDRA Kft., Assist Trend Észak Kft., FER-MAN CARGO Kft., Inter Agrowashker, Private Reprezent Kft., Naturgold FARMS, Baromfiudvar, T-Forex Kft., AUTOM3-am3.hu, Eastern Curse Company Kft., LU-KO LIVE Kft., Belcor Trade Service Kft., Tiszaújváros Transz Kft., Salépker EU 2000 Kft. – www.salepker.hu, West-Start., Cívis Partner, LEL Kft., H-Euro Consult Bau Kft., Mahiti Kft. www.mahiti.hu, Pro-Tech Holz Kft., Dankó Trans & Bau Kft., HB c.e. Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., Andrezol-Net Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Kóródi Tamás E.V., Hard Trans Kft., Nagy Ferenc E.V., R-Pex 2000 Kft., Altis Építő Kft., Vozik Balázs E.V., P.O.P SALES, Piros Mogyorós, Delta Hungária Kft., Dr Lan Kft., ML Log Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, www.gran-export.hu, Nomido Madera Kft., Adó-dó Plusz Kft., Total Wagon Managment Kft., FÉLIX Professional, Monett 2008 Kft., Neurofeedbackmiskolc.hu, DSG Tervezõiroda Kft., Volvid Zrt., Kartel 97 Bt, Komplex-D, Nyírség MÉH, Peter-M-Med Kft., Lanexpert Kft., GLS – West-Parcel Kft., Welltest-Info Kft., Cívis Solar-www.civissolar.hu, Unify Plus Kft., Spéci Komplett Kft., Kerékgyártó és Társa Kft., Takács és Társa Kft., M-E-W Company Kft., Strong Bau Invest Kft., Extrem Line Kft., D.D.Z Med Kft., Dr. Mohácsi Ildikó Ügyvédi Iroda, Endriago Kft.,www.zsoltina.hu, www.globallift.hu, SL-FORG Kft, www.pizzadoro.eu, Garden Master, Tatár és Társa Kft., Dankó Trans Kft., Eastern Course Company Kft.

– Hajósi Miklós –

  • Szeretnék egy jót meccselni!

    Gutai Marcell – Skroby – Juhász Média Kft. Honda Civic Type-R Salgó Rally 2020…
  • Sikeres tesztverseny a hondával

    Az FRT.HU Kupán vett részt Gutai Marcell a csapatával a Juhász Racing-gel. Marcit kérdezem…
  • Irány a Mitropa Rally kupa!

    2020-ban is számolni kell a Magyar ralisportban Gutai Marcellal. Hű navigátorával Skrobyva…
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…