Helyi Hírek Helyi- sport BÚCSÚ EGY LEGENDÁS BÁNYÁSZ FOCISTÁTÓL Közzétett 2021-07-27 0 Nehéz elhinni, szinte képtelenség felfogni és megérteni, hogy VEISZ GYÖRGY, a hetvenes-nyolcvanas évek Ajkai Bányász labdarúgócsapatának nagy egyénisége 71 éves korában „átigazolt” az égi focicsapatba, ahol már sok egykori kitűnő ajkai játékos kergeti a labdát, s valószínű, szükségük volt egy gólerős irányító középpályásra. Akiknek megadatott a szerencse, hogy láthatták játszani, azt mondják, minden idők egyik legjobb Ajkai Bányász labdarúgói közé tartozott. Ismét szegényebbek lettünk egy felejthetetlen sportemberrel, aki hosszú betegség után távozott el végleg közülünk. Élete egybeforrt, egyet jelentett a futballal. VEISZ GYÖRGY kedves ember volt, mindenki szerette. Mosolygós, vidám arcára mindig emlékezni fogunk, mert az igaz sportemberek derűje ült vonásain. Sok száz Bányász-mérkőzésen szerepelt az NB III-ban és NB II-ben, s alig akadt olyan találkozó, amelyiken ne lett volna ott a legjobbak között. Volt valami nagy titka, amit ma kevesen tudnak: ha Bányász-mezben pályára lépett, nem ismert mást, csak az odaadást. Közelről bámulhattuk azt az alázatot, azt a szorgalmat, amivel kivívta magának az ajkai futballban elfoglalt előkelő helyét. Azt a tiszteletet, ami őt megillette, nem adták ingyen! Szeretetre méltó volt a játékáért is. Ha vezette, valósággal simogatta a labdát, hogy aztán a tizenhatos környékére, vagy nem csupán annak közelébe érve mindig a legjobb helyzetben lévő játékostársaihoz passzolja a játékszert. Ha ez nem sikerült, akkor ő maga lőtte szét a hálót. Ráadásul azok közé a játékosok közé tartozott, akik nemcsak ragyogóan céloztak, hanem adtak a stílusra is. Egész egyéniségéhez illő egyenes tartással „közlekedett” a zöld gyepen, és olyan élesen látott a pályán, mint bagoly éjjel a fán… Góljairól, alakításairól lehetetlen rövid áttekintést adni; annyi káprázatos megoldással ajándékozta meg a bányászközönséget, hogy azok számbavételéhez egy külön ajkai futball-lexikon kellene szerkeszteni. Ízig-vérig sportember, barát volt. Átkozott múlt idő! A mérkőzéseken szenvedélyes volt és kitartó, dühös és megértő. Olyan, amilyen az ember csak a nagy szerelemmel lehet. Ha valamire, akkor arra nagyon büszke lenne, hogy egykori klubja, az Ajkai Bányász – bár a labdarúgó-szakosztálya már huszonhét éve megszűnt – két év múlva lesz százéves. A baj csak az, már nem lehet. Meg az is baj, hogy ilyen sportemberek igazi értékét csak akkor fedezzük fel, amikor már a hiányát érezzük…! VEISZ GYURI csendesen távozott el közülünk, szerényen, ahogy végigélte eléggé rövidre szabott életét. Ezért búcsúzni tőle szépen és épelméjű mondatokkal lehetetlen vállalkozás. Egyet tehetünk csak: fejet hajtani előtte, megköszönni labdarúgó nagyságát, az Ajkai Bányász foci felvirágoztatásának önzetlen segítését. Egy igaz: kegyetlenül szakította szét nála a remény fonalát örökre a sors. S rá kellett jönnünk, hogy a halál nem ismeri a sportszerűséget, hiszen az utóbbi néhány hónapban alattomosan, észrevétlenül lopakodott utána, s szabálytalanul leszerelte. Számtalan mérkőzésen győzött, ám a súlyos betegséggel nem tudta felvenni a küzdelmet, s először hagyta el vesztesen a pályát. Labdája viszont gurul nemzedékről nemzedékre, s ha az évek tovaszállnak is, mindig, minden ajkai focirajongó tisztelettel ejti ki nevét, hiszen tettei az Ajkai Bányász futballtörténetének lapjain örökké aranybetűkkel tündökölnek. A „játékvezető” nagyon korán lefújta mérkőzését, és szívtelen módon nem hosszabbított… A magyarpolányi temetőben a ravatalról képzeletben így szólt még élő játékostársaihoz: – A régi Ajkai Bányász a hetvenes-nyolcvanas években a város legcsodálatosabb együttese volt. Öröm volt veletek együtt játszani. Már nem látlak benneteket. Ne sírjatok. Most is a focipályára megyek. Ám ez a mennyország stadionja… Hálával emlékezünk VEISZ GYÖRGYRE, s emlékül küldünk neki most egy szál virágot. Egy krizantémot, mert az olyan, mint a fehér és sárga focilabda! Így őrizzük valamennyien örökké emlékét! Tollár Sándor
