Befolyásolja a kísérleteket, hogy másképp látnak a kutyák, mint az emberek

0

A kutya és az ember látóképessége közötti eltérések befolyásolhatják az etológiai kísérletek eredményét – állapította meg az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Etológia Tanszékének legújabb kutatása.

Az elmúlt 25 évben a kutya a kognitív etológiai kutatások egyik legnépszerűbb alanyává vált, döntő részben az ELTE Etológia Tanszékén működő kutatócsoportnak köszönhetően – olvasható az ELTE MTI-nek küldött közleményében.
A kutyákat rendszerint olyan feladatok elé állítják a tudósok, ahol látás alapján kell dönteniük, választaniuk. A kutya látása azonban számos tekintetben eltér az emberétől, hiszen rokonságát tekintve olyan ragadozók csoportjába tartozik, amelyek többnyire mozgó prédára vadásznak, ráadásul sokszor gyenge fényviszonyok mellett.
A két faj látása eltér többek között az észlelt színekben (a kutya kevesebb színt tud elkülöníteni), a felbontásban (a kutya homályosabban lát) és a kontrasztérzékenységben is, vagyis a kutya kevésbé kontrasztosan lát.
Bár ezt régóta tudják, az etológiai kísérleteket szinte kizárólag az emberi látásra alapozva tervezik. Ez gondot okozhat, ha a feladat apró részletek észlelését, követését igényli.
Az Etológia Tanszéken Pongrácz Péter egyetemi docens témavezetésével Péter András PhD-hallgató olyan számítógépes programot készített, amely a kutya által látott képet modellezni tudja fényképeken úgy, hogy az említett három paramétert – színt, kontrasztot, felbontást – figyelembe veszi a jelenlegi ismeretek alapján.
A kutatók ezután felvételeket készítettek, amelyeken a kísérletvezető karral, fejfordítással vagy csak oldalra pillantással jobbra avagy balra mutat.
A felvételeket ezután eredeti, vagyis ember által észlelt, valamint a „kutyalátás szerint”, vagyis az algoritmussal kutyalátást szimuláló módosításokkal mutatták be a résztvevőknek, 25 férfinek és 25 nőnek.
A résztvevőknek el kellett dönteniük, merre jelez a kísérletvezető. Azt akarták kideríteni, befolyásolja-e a döntés sebességét és pontosságát, hogy a kép minősége megfelel a számunkra elvártnak, vagy attól jelentősen eltér – annak a minőségnek az irányba, amit a feltételezések szerint a kutya lát.
Az eredmények azt mutatták, hogy a résztvevők lassabban és kevésbé sikeresen oldották meg a feladatot, amikor a képen látható ember csak a szeme elfordításával jelezte az irányt, mégpedig abban az esetben, amikor ezeket a felvételeket a kutyalátás szimulációjával mutatták nekik.
Ha megvizsgáljuk, hogy a kutyák hogyan teljesítenek a kísérlet „élő” változatában, kiderül, hogy az állatoknak is a szempillantás követése okoz legtöbbször gondot – olvasható a közleményben.
Az Etológia Tanszéknek a Behavioural Processes című folyóiratban megjelenő új tanulmánya rávilágít arra, hogy több figyelmet kellene fordítani a kutya és ember látóképessége közötti eltérésre, ha a kísérleti feladatban a négylábú résztvevőknek finom részleteket kell elkülöníteniük.
Az ELTE Etológia Tanszékéről Pongrácz Péter, Ujvári Vera, Faragó Tamás, Miklósi Ádám, és Péter András vett részt a kutatásban.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…