Barcelonai gázolás – Szakértő: a módszer az Iszlám Állam kéznyomát viseli

0

Nagyon valószínűnek nevezte Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában, hogy a délutáni barcelonai gázolásos merénylet az Iszlám Állam nevű terrorszervezet cselekménye.

A volt titkosszolgálati vezetőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy kisteherautó hajtott gyalogosok közé Barcelona központjában, a Las Ramblas sugárúton. Az áldozatok számáról kora estig ellentmondásos információk jelentek meg, a rendőrség terrorista támadásnak minősítette az esetet.
Horváth József szerint a módszer az Iszlám Állam kéznyomát viseli magán. Az eddigiekhez képest az a különbség, hogy most az elkövetők nem késekkel, hanem lőfegyverekkel is rendelkeznek, és újdonság a túszszedő akció is.
Kitért arra, hogy Spanyolországban eddig nem történt ilyen merénylet, az Iszlám Állam tehát ezzel az akciójával felrajzolta a „térképére” ezt az országot is. Azzal kapcsolatban, hogy miért éppen Barcelonában követhették el a merényletet, úgy vélekedett: egyszerűen éppen ott voltak most olyanok, akiket fel tudott használni a terrorszervezet. Hozzáfűzte: legalább az előkészítési szakaszban szükség volt olyanokra, akik ismerik a helyi viszonyokat is, tehát huzamosabb ideje ott lehettek.

Paty Paratimbum

KKM: egyelőre nem érkezett jelentés magyar érintettségről.

A barcelonai főkonzulátushoz csütörtök estig nem érkezett jelentés magyar érintettségről a Barcelonában történt terrortámadással kapcsolatban, egy magyar jelentkezett tájékoztatásért – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

A KKM közleménye szerint a főkonzulátus folyamatosan kapcsolatban áll az illetékes hatóságokkal, és minden szükséges konzuli segítséget megad a Barcelonában tartózkodó állampolgároknak és az érdeklődő hozzátartozóknak.

 

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …