Azonosították az első magyarországi dinoszaurusztojás-leletet

0

A pár centiméteres, ovális alakú, különös felülettel rendelkező tojásmaradvány az iharkúti ásatások során került elő, és vélhetően egy kistermetű ragadozó dinoszaurusztól származott; a megkövesedett fosszíliát a szakemberek csütörtökön mutatták be Budapesten, a Magyar Természettudományi Múzeumban.

Az első magyar dinoszaurusztojást pár milliméteres, 85 millió éves tojáshéjtöredékek sokoldalú vizsgálatával sikerült azonosítani – mondta el az MTI-nek Prondvai Edina biológus, az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja.
A biológus hozzátette: a lelet pár éve már ismert volt, de csak az idén sikerült igazolni véglegesen a maniraptora dinoszaurusz eredetét azokkal a kristályszerkezeti vizsgálatokkal, amelyeket egy dél-koreai kutató csoporttal együttműködésben végzett a tojáshéjtöredékeken.
Ősi Attila, az ELTE Őslénytani Tanszék paleontológusa elmondta: az iharkúti gerinces lelőhelyen 20 éve folynak ásatások, amelynek során több mint 100 ezer leletet találtak. A sok ezer apró, néhány milliméteres tojáshéjszilánk az iszapolási munkák eredményeként kerültek elő. Ezeket vizsgálva tudták azonosítani később a megkövesedett, közel 3 centiméteres tojásmaradványt.
A késő kréta korú fosszilis tojáshéjtöredékek morfológiai, mikroszerkezeti és elemösszetételi vizsgálatát 2015-ben kezdte el egy főként magyar kutatókból álló csoport, munkájuk eredményeit 2017-ben publikálták.
A tanulmányban, amely Prondvai Edina biológus vezetésével készült, a kutatók felvetették, hogy a tojáshéjleletek nagy többségét adó héjtípus kistermetű ragadozó dinoszauruszoktól, úgynevezett maniraptoráktól származott.
„Ezzel a felvetéssel a tanulmány szembeszállt az akkoriban széles körben elfogadott nézettel, miszerint az ilyen típusú tojáshéjak kihalt gekkó-szerű gyíkokhoz tartoztak, mivel a mai gekkók tojáshéjához hasonló díszítettségűek és vastagságúak” – közölte Prondvai Edina.
Ezt követően egy dél-koreai kutatócsoport felkereste a magyar kutatókat, hogy további, kristályszerkezeti vizsgálatoknak vethessék alá az iharkúti tojáshéjakat azzal a meggyőződéssel, hogy azok nem a dinoszauruszok, hanem a mai gekkók tojáshéjának szerkezetével mutatnak majd hasonlóságot. Azonban már az első eredmények igazolták a magyar kutatók felvetését, miszerint az iharkúti tojáshéjak nem mások, mint raptortojások maradványai.
A 2020 elején megjelent publikációban kristályszerkezeti vizsgálatokkal végül bebizonyosodott, hogy nemcsak az iharkúti, de az egész késő kréta korú európai szigetvilágban elterjedt, és gekkótojáshéjnak gondolt leletek is madárszerű dinoszauruszok, vagy akár már valódi madarak tojásaihoz tartoztak. Az ilyen jellegű fosszilis tojáshéjakat ezért a tudományos néven Pseudogeckoolithus-ként (álgekkótojás) ismert tojáshéjtípusba sorolták – magyarázta az MTA-MTM-ELTE Paleontológiai Kutatócsoportjának tagja.
Miközben ezek a minden részletre kiterjedő vizsgálatok zajlottak, az Ősi Attila paleontológus által vezetett iharkúti ásatások során 2015-ben felfedeztek egy pár centiméter hosszú, rendkívül töredékes, ovális alakú, különös felülettel rendelkező leletet. A maradványról kiderült, hogy a felületén látható rücskök és kiemelkedések pontosan megegyeznek az előbb említett Pseudogeckoolithus tojáshéjtöredékeken látható díszítettséggel.
„Így döbbentünk rá, hogy ezzel a jelentéktelennek tűnő lelettel nem mást tartunk a kezünkben, mint az első, Magyarországról előkerült fosszilis dinoszaurusztojást” – idézte fel Prondvai Edina.
A kutató beszélt arról is, hogy ezt követően a microCT felvételek alapján kiderült, hogy a tojásban sajnos nincsenek embrionális csontmaradványok, és javát a belsejét kitöltő üledékes kőzet alkotja, így csak a felületén tapadó, repedezett héjmaradványok igazolják az eredetét.
Az azonosított tojásmaradvány nem csak az első magyar fosszilis dínótojás, hanem az ilyen típusú tojáshéjakat képviselő első tojás egész Európában, sőt ismereteink szerint a világon – hangsúlyozta az MTI-nek a biológus.
„A tény, hogy egy ennyire pici tojás maniraptora dinoszaurusztól származott, és hogy mérete ellenére megőrződött, már önmagában is rendkívül érdekes. A héjtöredékek gyakoriságával együtt ez arra utal, hogy ezek az állatok az egykori folyópart közelében és talán telepesen fészkeltek” – foglalta össze Prondvai Edina, aki szerint a felfedezés jelentőségét az adja, hogy új megvilágításba helyezi a madárszerű dinoszauruszok késő kréta kori európai elterjedéséről alkotott nézeteket, valamint felhívja a figyelmet az ilyen apró, töredékes leletek tudományos jelentőségére.
Az első magyar dinoszaurusztojás a Magyar Természettudományi Múzeum állandó kiállításának részeként lesz megtekinthető.

Budapest, 2020. szeptember 24.
Az első magyar dinótojás (Pseudogeckoolithus) leletének fotója az első magyarországi dinoszaurusz-tojás leleteket bemutató sajtótájékoztatón a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor Előadótermében 2020. szeptember 24-én. A bemutatót a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia rendezte.
MTI/Kovács Attila
Budapest, 2020. szeptember 24.
Hudecz Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) alelnöke beszédet mond az első magyarországi dinoszaurusz-tojás leleteket bemutató sajtótájékoztatón a Magyar Természettudományi Múzeumban 2020. szeptember 24-én. Jobbról Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem rektora (j3), Főzy István, a múzeum főmuzeológusa (j2) és Bernert Zsolt, a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója (j). A bemutatót a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia rendezte.
MTI/Kovács Attila
Budapest, 2020. szeptember 24.
Megtalált tojástöredék az első magyarországi dinoszaurusz-tojás leleteket bemutató sajtótájékoztatón a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor Előadótermében 2020. szeptember 24-én. A bemutatót a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia rendezte.
MTI/Kovács Attila
Budapest, 2020. szeptember 24.
Fotó (hátul) és makettek (b) a megtalált tojástöredék (k) mellett az első magyarországi dinoszaurusz-tojás leleteket bemutató sajtótájékoztatón a Magyar Természettudományi Múzeum Semsey Andor Előadótermében 2020. szeptember 24-én. A bemutatót a Magyar Természettudományi Múzeum, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Magyar Tudományos Akadémia rendezte.
MTI/Kovács Attila
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…