Az ötödik hely nem rossz!

0

Interjú Juhász Csabival a Miskolc Rallye után.

A Lavanttal Rali után „hazai” versenyen vettél részt, mégpedig a Miskolc Ralin.

Azt gondolná az ember az osztrák pályákhoz képest a Miskolc környékiek autópálya jellegűek, szép simák semmi kihordás, biztos tapadás tuti féktávok. Ezzel szemben, te miként láttad és élted meg a versenyt?
– Sajnos az első nap pályái nagyon rossz állapotban voltak. Pénteken hamarabb be is kellett fejezni a tréninget, mert szétszakadt a tréning autó futóműve. A versenyen még több volt a felhordás, mint gondoltuk. Teljesen más íveket kellett autózni, mint amit a pálya bejáráson láttunk. Ez főként a Selyeb gyorsaságira volt jellemző. A gumik nem mindig ott voltak az út szélén, mint ahogy az itiner jelezte. Engem ez nagyon zavart. Voltak, akik könnyen átlendültek ezen a problémán, nekem nem sikerült.

Vasárnap már neked tetsző pálya fogadott a parasznyai gyorsokon. A rallylive.hu-n olvastam a nyilatkozatodat, hogy a vizesebb pálya jön be neked jobban.
– Reggel még néhol nedves volt az aszfalt, ez segített nekünk. Jobban élveztük a versenyt. A vasárnapi pályákat amúgy is jobban szeretem.

Kategória ötödik helyén végeztetek. Miként is értékeled a Miskolc Ralit?
– Önmagában az ötödik hely nem rossz egy ilyen erős kategóriában, de azt látjuk, hogy nagyon messze voltunk az elejétől. Át kell gondolni, hogy min kell változtatni ahhoz, hogy nyerni tudjunk.

Legközelebb merre is láthatunk versenyezni?
– Május végén indulunk Velenjében, a Mitropa Kupában.

 

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, , NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszaújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt-Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu,  TT Sped, Mahiti Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start.,West Parcel, Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V,  Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv),  Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft.,  TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, SQ Trade, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft., 4K SHOP., Total Wagon Managment Kft., Delta Hungária Kft., Delta Magyaroszág Kft., Altis Építő Kft., Endriago Kft. ,Kiss Zsolt E.V., Nyírség MÉH, Salépker, Fire-Crew Kft., Liza Kft., Nomido Madera, Civic Partner, Márkó ABC, Kelet Metál, Hajnal és Kriszt, Web Factory, Székhelyi Kamion, Inker Bt., Pedro 2006 Bt., Simon Zoltán E.V., AG-ING Kft., Ali-Transport, Decran Kft., Rodex Kft., VÍDIA Csavarszaküzlet, Dr. Sóczó Réka egyéni ügyvéd, Private Reprezent Kft, LEL Kft.

 – Hajósi Miklós

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…