Az Európai Bíróság megerősítette, hogy az EDF-nek vissza kell fizetnie 1,37 milliárd eurót

0

Tiltott állami támogatás miatt Franciaország legnagyobb áramtermelőjének, az Électricité de France-nak (EDF) vissza kell fizetnie 1,37 milliárd eurót (nagyjából 424 milliárd forintot) a francia államnak – erősítette meg az Európai Bíróság keddi ítéletében.

A luxembourgi székhelyű törvényszék ezzel elutasította az Électricité de France (EDF) azon kérelmét, hogy semmisítsék meg a pénz visszafizetését előíró 2015-ös európai bizottsági döntést.
Az Európai Bíróság szerint a brüsszeli testület helyesen állapította meg, hogy Franciaország olyan adókedvezményeket adott az egyébként jelentős részben állami tulajdonban lévő EDF-nek, amelyek nem összeegyeztethetőek az uniós versenyszabályokkal.
Az ügy még 1997-re nyúlik vissza, amikor Franciaország a cég által fizetendő társasági adó egy részét nem szedte be könyvelési előírásokra hivatkozva, és ezzel Brüsszel szerint a vállalat indokolatlan versenyelőnyhöz jutott versenytársaival szemben, ami a verseny torzulásával járt.
Az 1,37 milliárd euróból 889 millió euró a be nem szedett társasági adó, a többi az elmúlt évekre kiszámított kamat.
Az EDF Franciaország legnagyobb áramszolgáltatója. Jelenleg részvénytársasági formában működik, papírjainak 85 százalékát a francia állam birtokolja.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …