Az emlékezés és köszönet napja – 67. Bányásznap köszöntése

Szeptember első vasárnapja immár hatvanhetedik éve a magyar bányászok napja. Ezen a napon ismét együtt emlékeznek, s visszatekintenek a megtett útra. Munkájukra és múltjukra büszkék lehetnek a bányászok, de már tizenhárom éve sem jelenük, sem jövőjük nincs Ajkán. Ugyanis 139 évi bányászkodás után kijött az utolsó csille szén az ajkai bányákból. A föld alatt most már magukra hagyott vágatok szunnyadnak éji sötétségben. Nem veri fel többé csendjüket a csillék futása, a csákányok kopogása, a maróhengerek zöreje. A telepek végleg kimerültek, az ajkai bányák mélyében a csend tizenhárom éve visszahódította birodalmát most már az idők végtelenségéig.  

A bányásznap az emlékezés és köszönet napja, olyan ünnep, amely lehetőséget ad a bányászkollektívának arra, hogy visszatekintsen múltjára, gondolatban végigmenjen a megtett úton, felidézve a legfontosabb állomásokat; megemlékezzen azokról, akik a kollektíva életében, a szakmai kultúrában, a bányaiparban, valamint a bányászszakszervezetben kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Nemcsak azokra emlékezünk, akik nagy tetteket hajtottak végre, hanem azokra is, akik csak egyszerűen és csendesen végezték munkájukat, nap mint nap leszálltak a bányába, s felvették a harcot a természet erőivel, sokszor kockáztatva, vagy éppen odaadva az életüket.

A bányásztársadalom hatvanhetedszer ünnepel és emlékezik. Másfél évtizeddel ezelőtti időszakban a bányásznap valódi ünnep volt, vagyis másképp ünnepeltek a bányászok, mint napjainkban. Akkoriban az ünnepi hangulat mellett a vidámság volt a jellemző, hiszen Ajkán nagy rangja és becsülete volt a bányászatnak. A bányásztársadalomnak jelentős szerepe volt Ajka várossá válásában, büszkék voltak munkájukra és arra, amit a városnak adtak.

Az ajkai bányászok nagy szaktudással, odaadással dolgozták végig a közel másfél évszázadot. Azóta minden évben inkább fásult, hitükben beteg bányászok jönnek össze emlékezni. Talán éppen a szakma iránti elkötelezettség, a bánya szeretete és az iránta érzett hűség ma elszántabb, mint valaha volt.

Életük formálása közben számtalanszor meg kellett küzdeniük a természet vak és vad erőivel, dacolni a mostoha körülményekkel, a föld kegyetlenül nehéz robbantó erejével, a lappangó bányatüzekkel, vízbetörésekkel, sújtóléggel, a metánnal azért, hogy a föld felszínén jobb legyen az élet embertársaiknak. Méltósággal, emelt fővel kimondhatjuk, hogy az ajkai bányászat teljesítette a magyar iparfejlődésben betöltött küldetését, ezért bányászaink büszkék lehetnek múltjukra. Rengeteget lehetett tanulni tőlük, többek között azt, hogy milyen fontos az ember életében az összefogás, mert a bányászok egymás nélkül semmit sem értek volna. Hiszen mindig csapatban, társakkal dolgoztak együtt, becsülték a közös munkát és egymást. Akik a bányában évtizedeket lehúztak egy csapatban, megtanulták, hogy mit jelent a munkatárs, egymásra figyelni, egymást becsülni és segíteni. Nemcsak a munkahelyen, hanem az élet többi területén is. Az embert próbáló nehéz, férfias bányászmunka összetartó kollektívákat kovácsolt. Életelemükké vált az egymásrautaltság, az egységbe sűrítő fegyelem, a mélybe szövődő barátság. Itt mindenki mindenkiért dolgozott.

Tizenhárom éve bánya nélküli bányásznapot ünnepelnek Ajkán. Ám az egykori bányászok arcára most is rá van „vésve” a hit, az elkötelezettség, a szakma iránti hűség. Mert bányásznak lenni nemcsak szakma, kenyérkereseti lehetőség volt. Jóval több annál: hivatás és felelősségvállalás a lakosság energiaellátásáért.

Tehát az ajkai szénbányászat már véglegesen a múlté. Nem marad más, ezt a szép szakmakultúrát a jövőben is mindenképpen meg kell őrizni, nem szabad hagyni, hogy a feledés homálya elfedje, hogy elvesszenek ezek az értékeink. A hagyományok őrzése a bányák megszűnése után talán napjainkban elszántabb, mint valaha, mert amíg emlékezünk, addig él a bányászat, s beszélnek róla a megőrzött tárgyi emlékek. Azért is fontos a bányászok számára a hagyományok ápolása, mert ha a bánya a valóságban bezár, a bányász eszével felfogja, hogy nincs többé. De a szívében új bányát nyit, ahol tovább dobog a műszak! Ajka városának nem kell szégyenkeznie, sőt büszkének kell lennie, mert erős alapokon áll a bányászhagyományok ápolása!

Az lesz az igazi, ha a jövő bányanélküli bányásznapjai az emlékezés, a békesség napjai lesznek! Hogy reményünk ne maradjon csupán remény, Ajkán a Nagy László Városi Könyvtár és Szabadidő Központ előtti parkban, és Padragkúton a Kegyeleti Emlékparkban Szent Borbála vigyázó tekintete őrködik felettünk, hogy még véletlenül se felejtsük el ígéretünket! 

Tollár Sándor