Augusztus elején ismét lesz Auer Fesztivál Veszprémben

0

Augusztus elején ismét várja a komolyzene kedvelőit az Auer Fesztivál Veszprémben, ahol a hazai zenei élet kiválóságai mellett neves külföldi művészek is fellépnek.

Kováts Péter, a fesztivál főszervezője a műsorban felidézte, hogy augusztus 2. és 6. között immár harmadik alkalommal rendezik meg a veszprémi születésű Auer Lipót (1845-1930) világhírű hegedűművésznek, zenepedagógusnak emléket állító rendezvényt. Hozzátette, hogy az eltelt időszak alatt igyekeztek tágítani a kereteket és sokrétű programmal várják a közönséget.
A koncerteket a Hangvillában, a megyeháza Szent István-termében és a Szent Mihály-bazilikában rendezik. A fesztivál rezidens együttese a Mendelssohn Kamarazenekar – tette hozzá.
Kováts Péter kiemelte Vadim Repinnek, az Auer Lipót által megteremtett orosz hegedűiskola egyik legjelentősebb képviselőjének koncertjét, aki a Mendelssohn Kamarazenekarral Mozart-művek mellett Prokofjev g-moll hegedűversenyét játssza.
Nagy érdeklődéssel árják szervezők is a humoros előadásmódjáról ismert Aleksey Igudesman orosz-német hegedűművész-zeneszerzőt a Mendelssohn Kamarazenekar kíséretével – tette hozzá a főszervező.
Rajta kívül a Szent Mihály-bazilikában Suyoen Kim német hegedűművész ad Bach-szólóestet egy 1600-as évek végéről származó Stradivarin, a Hangvillában először áll egy színpadra Frankl Péter Angliában élő zongoraművész a Mendelssohn Kamarazenekarral és egy Beethoven-zongoraversenyt adnak elő. Ránki Dezső zongoraművész és a Keller Kvartett Csajkovszkij- és Schumann-műveket ad elő és a fesztiválon a fiatal generációnak is bemutatkozási lehetőséget biztosítanak – tette hozzá a főszervező.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Programok

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Hegyi Barbara és Seress Zoltán Ajkán töltenek el néhány pásztorórát!

A “Szexpedíció” egy tabutémát feszeget, vígjátéki keretek között: Mi történik, ha eg…