Apasági per elébe néz a 73 éves Julio Iglesias

0

Apasági per elébe néz a 73 éves Julio Iglesias: egy 41 éves valenciai férfi állítólag DNS-teszttel tudja bizonyítani, hogy a világhírű popsztár fia.

A hasonló ügyekre specializálódott sevillai Osuna ügyvédi iroda állt elő a bejelentéssel a spanyol sajtóban.
Fernando Osuna a La Vanguardia című napilapnak elmondta: magánnyomozó közreműködésével szereztek DNS-mintát a Egyesült Államokban élő spanyol énekestől, a vizsgálatot pedig egy Miamiban lévő laboratóriumban végeztették el. Az eredmény alapján hamarosan apasági keresetet terveznek indítani – tette hozzá.
A történet nem ismeretlen a spanyol közvélemény előtt. A kilencvenes évek elején a portugál származású María Edite Santos nyilatkozott arról, hogy  Javier nevű fiának Julio Iglesias az apja.
Elmondása szerint 1975-ben ismerkedett meg az énekessel és bár akkor ő még csak 16 éves volt, szerelmi viszonyt folytattak, amelyből a következő évben fiú született.
A La Vanguardia felidézte: az asszony, később pedig a fiú is próbálta bírósági úton elismertetni az apaságot, ám egyik eljárásban sem jártak sikerrel. A DNS-teszt azonban most új fordulatot jelenthet az ügyben.
Julio Iglesias karrierje csúcsán a latin amorózót testesítette meg, romantikus balladáiért nők milliói rajongtak világszerte.
Két házasságából nyolc törvényes gyereke van. 1975-ben – Javier fogantatása idején – Isabel Preysler volt a felesége, aki jelenleg Mario Vargas Llosa Nobel-díjas perui író barátnője.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…