ANYASÁG SZÁMOMRA AZ EGÉSZ VILÁGOMAT JELENTI – Anyák napi beszélgetés Bujna Lilla úszóedzővel

Arról a hivatásról beszélgetünk, amelyik a legszebb, legfelemelőbb, amit nő betölthet: az ANYASÁG! Ízlelgetem a hivatás kifejezést és sehogy sem tetszik, mert szürke, hangulattalan. Mennyivel méltóbb rá a csodálatos szerep elnevezés, amit az élet mintegy ajándékként nyújt a nőknek! 

Beszélgetésünk időpontjában bujkál a Nap a felhők között. Néha port kerget maga előtt a meg-megújuló tavaszi szél. Időnként vihart ígérő, s időnként simogató. Olyan, hogy a verőfényes napsütés után borzongva húzzuk össze a felöltőt, s olyan is, hogy a simogatástól elfeledjük a hűvösséget. De hát a május elejei idő nemcsak a szeszélyétől, de kedvünktől is változó. S itt, a városi uszoda környékén, ahol Bujna Lilla úszóedző edzéseket vezet és sportol két lányával, a felhő és a napsütés, a szél, a kavargó por másodlagos. Mert kedvet, hangulatot, boldogságot a húszéves Bernadett és a tizenhat éves Enikő hoz a fiatal édesanya számára!

– Kedves Lilla! Ön már rutinos édesanya. Ha az anyaságról kellene megfogalmaznia gondolatait, mi minden jutna eszébe?

– Az anyaság számomra az egész világomat jelenti! A lányaim annyi boldogságot hoztak az életembe, hogy képtelenség lenne felsorolni. Hiába nagyok már, még mindig ragaszkodnak a családi fészekhez, a közös nyaralásokhoz, az együtt töltött hétvégékhez, mert egyszerűen jól érezzük magunkat együtt. Nagyon szoros a kapcsolatunk, szerencsésnek érzem magam, mert mindent meg tudunk beszélni, együtt örülünk a boldog pillanataiknak, és a bánatukkal is hozzám fordulnak.

– Az első pillanattól hogy állt az anyasághoz?

– Huszonnégy évesen szültem, tehát elég fiatalon. Szerettem volna olyan anyuka lenni, aki együtt játszik a gyerekeivel anélkül, hogy neki ne lennének gyerekes, mókás ötletei, megnyilvánulásai. Ez olyannyira sikerült, hogy még kézen állni is együtt tanultunk a játszótéren annak idején. Ilyenkor azt gondolták, a tesójuk vagyok, nem az édesanyjuk.

– Azon nem csodálkozom, hiszen úgy néznek ki a fotókon, mint a hármas ikrek… Milyen érzés volt, amikor lányai megszülettek?

– Amikor az első lányom megszületett, úgy éreztem, ennél nagyobb boldogság nem létezik. Képtelen voltam betelni a csöpp kis kezeivel, lábaival, órákig bámultam, amikor aludt. Alig vártam, hogy végre újra kinyissa a szemeit, és beszélhessek hozzá, a karomba tarthassam. Úgy gondoltam, hogy a második gyermek születése már nem rejt magában ennyi izgalmat, de tévedtem. Ugyanolyan csoda volt, sőt, még nagyobb boldogság, hiszen már mint testvért mutathattam be őt nagyobbik lányomnak, ami már akkor meghatározó pillanat volt.

– Mint édesanya, mit tanult meg ezekben az években?

– Mindenekelőtt azt, hogy bárkinek lehet rossz napja… Ha a gyerekeimen látom, hogy bal lábbal keltek fel, inkább nem erőltetem a beszélgetést, csak nyugtázom, hogy rossz kedvük van. Ezért általában olyan hálásak, hogy ha én vagyok rossz passzban, ők is képesek tolerálni. Amit még megtanultam, ezt csak az édesanyák érzik: ez a türelem, kitartás, odaadás és ehhez még a jókedv is fontos. Nagyon nagy felelősség anyának lenni, hiszen olyan pozitív értékeket kell tovább adnunk gyermekeink felé, hogy ezáltal valóban értékes emberré váljanak. Próbálom megmutatni nekik az élet gyönyörű értékeit. Ez egy anya igazi felelőssége!

– Sok édesanyától hallottam azt a mondatot, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése. Ön is így gondolja?

– Egyértelműen így gondolom. A legnagyobb melegséget érzi az ember, amikor az anya szóra gondol. Ezt az érzést nehéz szavakba önteni. Az anyaság a legnagyobb szeretetet és legnagyobb melegséget foglalja magában. Amíg nem voltam édesanya, addig is hálával és szeretettel fordultam édesanyámhoz. Amikor anya lettem, akkor tudtam igazán megérteni, hogy az anyaság a világ legcsodálatosabb érzése. A mindenről lemondás, önfeláldozás, odaadás, ami egy anya a gyermekének nyújt; ez a legbensőségesebb, tiszta érzést és szeretetet közvetítő kapcsolat, amit más emberi kapcsolatban nem is tudok kifejezni. Semmihez sem hasonlítható boldog pillanat, amikor például esténként bemegyek a lányaim szobájába, és még ennyi idősen is azt kérik, hogy bújjak be melléjük az ágyba… Hát kell ennél több?

– Saját képére szeretné formálni lányait, vagy hagyja a bennük rejlő egyéniséget kibontakozni?

– Mivel ők is úsznak, mint én, úgy tűnhet, mintha magamat akarnám megvalósítani bennük. Pedig erről szó sincs. Egyszerűen úgy alakult, hogy mivel már babakorban megismertettem őket a vízzel, nagyon kicsi koruktól fogva imádtak úszni, és fel sem merült bennük, hogy más sportot űzzenek, pedig próbáltam őket másfelé is terelgetni. A véleményük mindig ugyanaz volt: igen, itt is jól éreztem magam, de úszni mikor megyünk?

– Beszélgetésünkből már kiderült, hogy felnőttek a lányai. Ők is kitűnő sportolók, de ezenkívül milyen pályára készülnek?

– A nagyobbik lányom egyetemre jár, sportszervezőnek tanul. Teljes mértékben maga választotta ki az irányt, és úgy néz ki, jó úton halad, igazán jól érzi magát az egyetemen. Érdeklik őket a sportok, gyakran mondogatják, hogy nem lehet rossz úszóedzőnek lenni, de másfelé is kacsingatnak. Szeretik az idegen nyelveket tanulni, a kisebbik fényképezik, ír, szóval még nincs kialakult elképzelésük, hogy mivel is szeretnének foglalkozni a jövőben. Ami biztos, unalmasak nem lesznek, olyan ötletekkel állnak elő néha, amiktől még a szám is tátva marad…

– Édesanyaként, úszóedzőként és szenior versenyzőként hogy telnek a napjai?

– A lányaim felnőttek, de így is aktívan részt veszünk egymás életében. A kisebbiket én edzem még mindig, a nagyobbikkal pedig már – ha tehetjük – együtt edzünk, nagyon sokat segít nekem a felkészülésemben. Itthon is sokat beszélgetünk az úszásról, a versenyekről, amikre szintén együtt utazunk. Vagy én nézem őket, vagy ők szurkolnak nekem.

– Nap mint nap látom, hogy boldog. Elégedett is?

– Ezen gyakran szoktam elmélkedni: úgy érzem, maximálisan elégedett vagyok az életemmel. A családom csodálatos, a párom is fantasztikus, a munkám az, ami a hobbim is egyben. Szerencsére egészségesek vagyunk, sportolni is tudunk mindannyian, ami nagyon sok örömet okoz. Tehát boldog és elégedett vagyok, hiszen a lányaim talán jobban nem is „sikerülhettek” volna…

– Amikor „szabadságolja” magát mint édesanya és úszóedző – bár tudom, hogy ez lehetetlen -, mi az, ami kikapcsolódást jelent ön számára?

– A sport – mi más? Imádok úszni, és most már évek óta futni és kerékpározni is, szinte a szenvedélyemmé vált. De ha már a sportolásból is ki akarok kapcsolódni, olyankor egyértelműen olvasok. Nagyon szeretem a jó könyveket, és a pszichológia is érdekel. Gyakran olvasok ilyen jellegű könyveket is.

– Mit jelent ön számára az anyák napja?

– Elsősorban a saját édesanyámat jelenti. Csak az jut eszembe erről az ünnepről, hogy ő mennyire szeret engem, és mennyire hálás lehetek neki mindenért, ami lettem. Ilyenkor sosem az ugrik be, hogy én is anyuka vagyok, csak az, hogy az én édesanyámnak kifejezhessem ezen a napon is, mennyire szeretem. Megható, amikor az édesanyámat köszönthetem, de azt hiszem, egy anyának ez a legnagyobb öröm, amikor gyermekei köszöntik őt. Édesanyámat virággal, kedves szóval, sok-sok szeretettel köszöntöm. Ez a legszebb ünnep. Nekem az anyák napja mindig sokat jelentett, ez egy gyönyörű nap, hiszen mindenkit valaki a világra hozott és felnevelt, és ez nem más, mint az ÉDESANYA! Mindig elérzékenyülök, amikor közeleg ez a nap. És hiszek abban, hogy mindenki többet adhat annál, amit az Édesanyjától kapott!

– Mit szeretne anyák napján és hogyan ünnepel?

– Számomra elég ajándék, ha kapok egy nagy ölelést gyermekeimtől, és hogy szeretnek. Tehát egy ölelés többet mond minden szónál. És tényleg: számomra elég, ha megölelhetem a gyermekeimet anyák napján, és természetesen az anyukámat is. Kimondatlanul is tudjuk a jelentését, és habár naponta megtörténik, soha nem lehet megunni. Na jó, egy kis csokit szeretnék azért, mondjuk konyakos meggyet…Aztán úgy alakult, hogy amíg én edzést tartottam az uszodában a versenyzőimnek, a lányaim kihasználták távollétemet, és egész délután sütöttek. Amikor hazaértem, csodás meglepetés fogadott. Kedvenc süteményemet, baracklekváros linzert készítettek, s abból rakták ki a betűket: BOLDOG ANYÁK NAPJÁT! Hát nem édesek?

Öröm volt hallani Bujna Lilla őszinte, szívből jövő szavait. Meggyőződésem, hogy nagyon fiatalon megtanulta, igazán boldog csak az az ember lehet, aki elsősorban egy családot akar boldoggá tenni. Ő már megtanult adni. Szeretetet, örömet, s vállalja az áldozatot is. Szíve minden erejével mindent adna lányainak, s mégis „csak” azt adja, ami tőle telik. Tisztességet, példát, szeretetet. Ez a legfontosabb, amit adhat. Tehát mindent! Örömtől sugárzó arccal mosolyog, időnként csókkal letörli lányai arcáról a könnyet. És nem törődik a felhőkkel, borulással, a széllel. Tudja – az anyák örök biztonságával és hitével -, hogy mindjárt lányaira süt a Nap…!

Tollár Sándor