Angela Merkel a kormányalakításról szóló tárgyalásra hívja a német szociáldemokratákat

0

A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke. Martin Schulz, az SPD elnöke hangsúlyozta, hogy pártja nem lép feltétlenül ismét kormányra a CDU-val és bajor testvérpártjával, a Keresztényszociális Unióval (CSU).

Angela Merkel a CDU elnökségi ülése után tartott berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy a CDU és a CSU hajlandó „komoly, elkötelezett és tisztességes” tárgyalásra a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról, éppen úgy, ahogy eddig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel tárgyaltak a kormányzati együttműködésről.
Mint mondta, Németországnak stabil kormányra van szüksége. Az Európai Unió előtti kihívások megválaszolásához és a nagy nemzetközi válságok megoldásához is elengedhetetlen, hogy Németország megőrizze cselekvőképességét – húzta alá Angela Merkel.
„Stabilitást kell teremtenünk, az emberek ezt várják tőlünk” – mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a CDU/CSU számára a tárgyalások alapja a pártszövetség közös választási programja.
Előzőleg a CDU vezetősége vasárnapi és hétfői tanácskozásán egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a kisebbségi kormányzás és az előrehozott választás elkerülése érdekében meg kell próbálni megegyezni az SPD-vel a közös kormányzás folytatásáról. Vezető CDU-s politikusok hétfői nyilatkozatai alapján a pártban azzal számolnak, hogy januárban kezdődnek majd a hivatalos tárgyalások.
Az újabb nagykoalícióhoz vezető folyamat első állomása csütörtökön lehet, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő együttes megbeszélést tart a három párt elnökével. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa lehet, amelyen a párt várhatóan döntést hoz a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárásáról szóló úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások megkezdéséről.
Azonban Martin Schulz, az SPD vezetője hétfőn Berlinben a párt elnökségének ülése után tartott tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy minden lehetőség nyitva van még, és a megbeszélések nem feltétlenül vezetnek egy újabb CDU/CSU-SPD kormány megalakításához. Mint mondta, számos formája lehet az együttműködésnek, és ezek közül csak egy a közös kormányzás.
Az SPD nem zárja ki a nagykoalíció folytatását, de nem is kötelezi el magát mellette, mert az ország kormányzásában sokféle „modellt” el lehet képzelni – mondta Martin Schulz.
Kiemelte, hogy a szociáldemokraták megfontoltan kívánnak előrehaladni, minden lépés után értékelik a helyzetet. Így az elnökség pénteken megint ülésezik majd, hogy megvitassák az államfő és a pártelnökök csütörtöki találkozójának eredményeit.
A német szociáldemokraták az utóbbi 12 évből nyolcat a CDU/CSU kisebbik koalíciós partnereként töltött el. A közös kormányzás választói támogatottságuk csaknem folyamatos gyengülésével járt; míg 2005-ben a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson még a szavaztok 34,2 százalékát gyűjtötték össze, az idén szeptemberben tartott Bundestag-választáson történelmi mélypontot jelentő 20,5 százalékos eredményt értek el, így az SPD-ben erős az ellenkezés a nagykoalíció folytatásával szemben. A szeptemberi választás után el is határozták, hogy ellenzékben töltik el a következő négy évet, majd a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után végül jelezték, hogy mégis hajlandóak tárgyalni a CDU/CSU-val.
A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások egy hete fulladtak kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a négy párt között nem alakult ki elég bizalom, és nem tudtak egyetértésre jutni Németország megújításáról.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …