Ajkai fiatalok autókat, épületeket rongáltak

0

Az ajkai rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy fiatalkorút, aki gyermekkorú társával gépkocsikat és épületeket rongált meg.

A rendőrségre bejelentés érkezett arról, hogy 2018. április 27-én 22 óra és 2018. április 28-án 8 óra között gépkocsikat és épületeket rongáltak meg Ajka belvárosában.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Három személygépjárművet fekete festékkel fújtak le, melyek közül két gépkocsi első és hátsó szélvédőjét is betörték, rendszámtábláikat eltulajdonították valamint több épületre fekete festékkel különböző feliratokat fújtak.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

Az eljárás során a nyomozók azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható fiatalkorút és gyermekkorú társát. A fiatal 2018. május 2-án kihallgatása során beismerő vallomást tett. Ellene rongálás bűntett, rongálás vétség és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás az Ajkai Rendőrkapitányságon. Társát – életkorára tekintettel – tanúként hallgatták ki a nyomozók.

Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Fotó: Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…