Ajka – A jobbikos átka: segítsen meg téged az MSzP!

1

Részországgyűlésnek nevezett örömködést tartott Ajkán a Magyar Szocialista Párt november 23-án. Volt itt minden: zárt ülés, sajtótájékoztató, lakossági fórum Molnár Gyulával és Schwartz Bélával súlyosbítva. Előbbi az MSzP országos elnöke, utóbbi Ajkán közismert.

Elvileg az egészségügy helyzete volt a találkozó fő témája, amivel kapcsolatban feltalálták a spanyolviaszt. Tóth Bertalanfrakcióvezető ezt így fogalmazta meg sajtótájékoztatóján: „javítani kell az ellátás színvonalát, növelni kell a háziorvosok számát, és jelentősen meg kell emelni az orvosok fizetését.” Kutya legyek, ha ez magamtól eszembe nem jutott volna…

Sokkal kevésbé jutott volna eszembe viszont, hogy az MSzP országgyűlési képviselőjelöltjét Kárpáti Lajosnak hívják majd. Őszintén szólva, Ajkán a nevét se hallottuk eddig, utána guglizva az derült ki róla, hogy eddigi közéleti tevékenysége nem mutat túl Badacsonytomajon, ahol 2014-ben független jelöltként elindult a polgármesterségért, ám jócskán alulmaradt Krisztin N. Lászlóval szemben. Ezután a tomaji választókat nemes egyszerűséggel olyan betegeknek minősítette, akiken nem lehet segíteni, továbbá bejelentette, hogy ezután nem kíván részt venni a város politikai életében. Nos, elszántsága eddig tartott…

A fideszesek már korábban terjeszteni kezdték, hogy Schwartz Béla és Rig Lajos, a Jobbik országgyűlési képviselője már régen lemutyizta, hogy az MSzP csak gyenge jelöltet indít a Jobbik ellen az országgyűlési választáson, cserébe a Jobbik nem forszírozza különösebben az ajkai polgármesterséget. Utóbbi egyébként az Ajkán szabad szemmel láthatatlan Jobbiknak nem eshet nehezére, a szociknak viszont minden korábbi elképzelést sikerült alulmúlniuk, amikor egy, a politikai életben jószerivel ismeretlen jelöltet állítottak, jó szokásuk szerint kész tények elé állítva lehetséges szövetségeseiket is. (Az Együtt választókerületi elnöke, Molnár Tibor, akit pár nappal korábban – igaz, nem hivatalosan – még azzal hitegettek, hogy az MSzP támogatását is elnyerheti, rendesen ki is akadt rájuk, aminek blogjában hangot is adott.)

Van azonban egy rossz hírem a paktumpártok számára: a választókat nemcsak a jelöltek párthovatartozása motiválja. Az ajkaiak hajlamosak a tapolcaiakkal szemben az ajkai, a tapolcaiak az ajkaiakkal szemben a tapolcai jelölteket támogatni. Két éve az időközi választáson így nyerhetett az egyetlen tapolcai (jobbikos) jelölt a kétfelé szavazó ajkaiak jelöltjei ellen. Az, hogy most a Tapolcánál háromszor nagyobb Ajkának csak egy jelöltje lesz, nagyjából eldönti a kérdést, hogy jövőre kinek áll a zászló.

Ahogy mostanában mondani szokás, ezek után a Fidesz jelöltjének, az ajkai Fenyvesi Zoltánnak nincs más dolga, mint hátradőlni és kérni még egy kávét. Ámde van még egy rossz hírem a paktumpártok számára: ez a Fenyvesi nem olyan típus. Ez imád nyüzsögni, állandóan lót-fut, intézkedik, és – mintha csak G. Béla polgármester iskolájába járt volna – biztos vagyok benne, hogy tavaszig minden héten átad még a választókerületében egy-két járdát, utat, játszóteret vagy éppen ravatalozót, hol mi adódik. És neki – ebben a rendszerben – adódik is.

Rig Lajos pedig, ha ezentúl megharagszik valakire, azt kívánja neki: Segítsen meg téged az MSzP!

Forrás:Bakonyi Kilátó (Láng György Géza)

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Mindenszentek – Megidézzük az ajkai sportolók és sportvezetők emlékét

Mindenszentek ünnepe és halottak napja jó alkalom a hálaadásra, az emlékezésre, mindazokra…