A végeredmény elfogadható!

0

Juhász Csabi beszámolója a 19. Szilveszter Rallye után, ahol három nap alatt, egy tesztet és hat gyorsot teljesített navigátorával, és a csapatával.

December 27-29-én rendezték a 19. Szilveszter Rallye-t, amelyet izgalommal vártunk. Ez volt az első aszfaltos versenyünk a Mitsubishi EVO X-el, összességében pedig a második futamunk az autóval.

Hogy ne legyen egyszerű a feladat, arról az égiek gondoskodtak, az első gyorsaságin szakadt az eső. Mivel semmilyen tapasztalatunk nem volt az autóval ilyen körülmények között, ezért az első szakasz volt az éles teszt.

Ez meg is látszott az eredményen, mert sikerült kétszer is meglátogatnom a kavicságyat. Sok időt vesztettünk mire visszajöttünk a pályára. Próbáltunk elsőre egy erős tempót autózni, de ilyenkor benne van a hibázás lehetősége.

A szervizeben állítottunk az autón, közben a pálya is száradt, ezért sikerült a második gyorsaságin egy jó időt autózni.

Másnap reggel egy kis hóesés fogadott minket, de nem maradt meg aszfalton, csak nedvessé, csúszóssá vált az út. Nagyon élveztük, az első napi beállításokkal jól működött az autó. Egyre gyorsabbak és magabiztosabbak lettünk, próbáltuk feszegetni az autó határait. A végeredmény elfogadható, főleg, hogy nem tudjuk, hogy ki milyen szűkítővel és üzemanyaggal ment.

Legközelebb január 13-án Kiskunlacházán tesztelünk, próbáljuk még jobban megismerni az autó beállításait és határait.


Juhász Csaba – Juhász Zsolt
Mitsubishi EVO X. – Juhász-Média Kft.
19. Szilveszter Rallye – 2017.12.27-29.

Köszönjük Partnereink segítségét! Az „Infovárosok hírportál hálózat”, Dynax, P.O.P Sales, Szl Tank (Szilágyi László), Civis Solar, Bólya, Gobaldaru, DDZ Med, B-Partner&More, Mihidra Kft., NR Szoftver Kft., Black Point Kft., Magyar Ipar Kft., Vivifier.hu., EastJob, Komplex-D, Nomido Madera, Lanexpert Kft., Tiszaújváros Transz, Naturgold Farms, GoodStone, Olvisz 98, Baromfiudvar, Vivieszt-Med, Best-Tyre Kft., Félix Professional, Assist Trend Észak Kft., Castrol Unilub Kft., Szamsped.hu, Excel It Kft., TT Sped, Mahiti Kft., Zsomar-ker Kft., Andrezol-Net Kft., T-Forex Kft., West-Start., Vozik Balázs E.V., Hard Trans Kft., Kóródi Tamás E.V, Klima Yukon Kft., Kelet-Atlasz Kompresszor Kft., R-Pex 2000 Kft., ProDuct-Price Kft., HB Ce, Extem Line, Thermo-Ciklon, Bionly Kft., Nagy Ferenc E.V. (Munkaerőközv), Andrássy Üzletház, Sascamion Kft., Hernád Fólia  Kft., K&K Food, Öko Trans Kft., Inter Agrowashker, Glasstone Kft., Garden Master, Márkó ÁBC, H-Euro Consult Bau Kft, ML Log Kft., FEST-GROUP, Akkusystem.hu, Kartel 97 Bt, Diákmeló Miskolc, Dr Lan Kft., DSG, TiszaBérc Kft, Vanco Bt, Salépker EU 2000 Kft., Karcher Debrecen, Stron Bau Invest Kft., Adó-dó Plusz Kft., Phobextools, Carcolor, Lanexpert.hu, drlan.eu, mihidra.hu, Tóth-Szer Kft., Kiss Zsolt E.V., Interdairy Hungary Kft., Tatár és Társa Kft., Corpus Bútorgyártó Kft., Vollux Rent Kft., Liliomlakókert.hu, Vollux Managment Kft., CSV Logistik, SQ Trade, Neurofeedbackmiskolc.hu, Kelet-Metál Kft., Nyírség MÉH, ZOLGERTRANSZ Kft.

Hajósi Miklós

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…