A Naphoz hasonlóan forró, 4300 Celsius-fokos felszínű bolygóra bukkantak amerikai kutatók.

A nagy hőmérséklet oka egyrészt az, hogy a KELT-9b katalógusjelű bolygó csillaga maga is nagyon forró, másrészt az égitest olyan közel kering hozzá, hogy csupán két földi napra van szüksége ahhoz, hogy megkerülje.
Mivel nagyon közel van a csillaghoz, a bolygó nem lesz hosszú életű. A légkörében lévő gázok elpusztulnak a sugárzástól és az űrbe vesznek. A kutatók szerint a planéta üstököshöz hasonlít, ahogyan – különös módon – a sarkpontjainál kerüli meg a csillagot.
A 650 fényévnyi távolságra, a Hattyú csillagképben újonnan felfedezett bolygóról a Nature tudományos lapban számoltak be az Ohiói Állami Egyetem munkatársai, az égitest különleges tulajdonságait az Amerikai Csillagászati Társaság tavaszi találkozóján is ismertették hétfőn a texasi Austinban.
„A KELT-9b-t 2014-ben találtuk, és ilyen sokáig tartott, amíg meggyőződhettünk arról, hogy ez az igazán bizarr és szokatlan világ valójában egy csillag körül keringő bolygó” – mondta Scott Gaudi kutató a BBC Newsnak.
A szakértők jól ismerik a bolygó méreteit és tömegét: a Jupiternél háromszor súlyosabb és kétszer nagyobb. A főcsillag tulajdonságai is ismertek: 2,5-szer nagyobb tömegű, mint a Nap és kétszer olyan forró. Nagyon gyorsan kering, így szinte laposnak tűnik. A bolygó – ugyanúgy, ahogy a Hold  a Föld körül – kötötten kering a csillag körül, tehát mindig ugyanaz az oldala fordul a csillag felé. „Nappali” oldala így több mint 4300 Celsius-fokos, melegebb, mint egy átlagos vörös törpe csillag felszíne, amely a Tejútrendszer leggyakoribb csillagtípusa.
A KELT-9 főcsillaga olyan sok ibolyántúli sugárzást bocsát ki, hogy valószínűleg ezzel teljesen erodálja a bolygó légkörét. Gaudi csapatának számításai szerint jelenleg 10 milliárd vagy 10 billió gramm/másodperc sebességgel erodálódik. Ha a bolygó sziklás maggal rendelkezne, az végül a felszínre kerülne, de sokkal elképzelhetőbb vég a kutatók szerint az, hogy a bolygót elnyeli a csillaga.
A csillag egy úgynevezett A-típusú égitest, amelyek rövid életűek. Csak évmilliókig léteznek ellentétben például a Nappal, mely még várhatóan további évmilliárdokon át létezik.
A bolygót az arizonai Winer Observatory Kilodegree Extremely Little Telescope (KELT) nevű teleszkópjával fedezték fel. A KELT egyike annak a két műszernek, amelyek kifejezetten a fényes csillag körül keringő bolygók azonosítására fejlesztettek ki.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Színes - Érdekes

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

A hűtővitrin használatának előnyei a vendéglátásban

Meglátni és megkívánni! Hűtővitrin vásárlása okos döntés a vendéglátásban! Ha jól bemutato…