A Jobbik megszűntetné a pedagógus portfóliót

0

A Jobbik megszüntetné a pedagógus portfólió intézményét és az adminisztráció helyett a gyermekekre koncentráló munkát részesítené előnyben – közölte Dúró Dóra, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus értékelése szerint az ágazati életpályamodell bukás, a kormány oktatáspolitikája pedig már az alapvetéseinél hibás.
Mint mondta, az adminisztrációs terhek sokakat visszatartanak attól, hogy részt vegyenek a minősítési eljáráson.
Dúró Dóra egyúttal erkölcsileg megengedhetetlennek nevezte, hogy több évtizedes munkaviszonyt követően egyes intézményvezetőket indoklás nélkül, e-mailben vagy telefonon mentsenek fel. Szerinte ezzel a kormány több esetben szembemegy a szakma, a tantestület és a szülők akaratával, s felmerül, hogy politikai indokok állnak mögötte.
A jobbikos politikust kérdezték arról is, a kémkedéssel, valamint költségvetési csalással összefüggésbe hozott Kovács Béla EP-képviselőt szerdán hallgatják ki a Központi Nyomozó Főügyészségen. Azt felelte: reméli mielőbb fény derül az igazságra, a Jobbik megvárja a bíróság jogerős ítéletét, addig az ártatlanság vélelme megilleti a politikust.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Tönkreteheti a magyar személyszállító hajósokat a tervezett kikötőkiosztás

A személyszállító hajók helyett a külföldi szállodahajóknak adnák a kikötőket Újlipótváros…