A H-Moto Team versenyzője megtartotta első helyét az Open 1000 kategória összetett pontversenyében

0

Igencsak felemás hétvégét zárt Navarrában a H-Moto Team élversenyzője. Kovács Bálint a cseh New2Project csapat vadonatúj Yamaha R1-esének nyergében ugyan dobogóra állt a navarrai versenyhétvégén a Spanyol Superbike Bajnokság Open 1000 kategóriájában, és megtartotta vezető helyét az összetettben, ám a szombati futamot egy súlyos vírusfertőzés miatt ki kellett hagynia.

Tökéletesen kezdte a 2021-es idényt Kovács Bálint, ugyanis a jerezi szezonnyitón a H-Moto Team 19 éves versenyzője mindkét futamot megnyerte a Spanyol Superbike Bajnokság (ESBK) Open 1000 kategóriában. Ám igencsak felemásan folytatta a szezont, ugyanis a cseh New2Project által felkészített vadonatúj R1-es Yamahával versenyző 19 éves magyar motoros egy súlyos gyomorfertőzés miatt nem tudott rajthoz állni a szombati futamon – infúziót is kapott a navarrai pálya Medical Centerében –, ám vasárnapra felépült, és a körülményekhez képest kiugró teljesítménnyel végül a harmadik helyen végzett. Holott a szabadedzéseken mutatott teljesítménye ennél sokkal többre jogosította volna fel, hiszen folyamatosan gyorsulva péntek este már a második legjobb köridő volt az övé, ám a másnapi fertőzés közbeszólt, így az időmérőn csak annyira tudta összekapni magát, hogy a 13. helyre kvalifikált.

Ugyanakkor ezzel a dobogóval is elérte Bálint, hogy az Open 1000 kategória összetettjében egy pont előnnyel ugyan, de megőrizte az első helyét a finn Ville Valtonen (BMW) előtt. A következő versenyre bő egy hónap múlva, június 18. és 20-a között kerül sor, melyet a Motorland Aragon versenypályán rendeznek.

„Nem is emlékszem, volt-e egyáltalán ilyen versenyhétvége a pályafutásom alatt. A jól sikerült szabadedzéseket követően egy komoly gyomorfertőzést kaptam, de olyan keményet, hogy szombat reggel már infúzióra volt szükségem, nehogy kiszáradjak. Teljesen elment az erőm, kizárólag arra voltam képes, hogy az időmérőn menjek két kört, ezzel a 13. helyre kvalifikáljam magam a rajtrácsra. Az állapotomat látva arra jutottunk a csapattal, hogy ilyen állapotban ne menjek ki a pályára, hanem pihenjek rá a vasárnapi futamra. Nos, meg is lett a pihenőnek az eredménye, hisz a második futamot a harmadik helyen fejeztem be, és sikerült annyi pontot szereznem, hogy az összetettben megőriztem a vezető helyemet. Nagyon boldog vagyok, nagyon köszönöm a csapatnak a sok segítséget, így azért édesebb emlékekkel távozunk Navarrából” – jelentette ki Kovács Bálint.

A Spanyol Superbike Bajnokság pontversenyének állása:
Open 1000 kategória
1. Kovács Bálint 66 pont, 2. Ville Valtonen (finn, BMW) 65 pont, 3. Marc Miralles (spanyol, BMW) 60 pont, 4. Roberto Blazquez (spanyol, BMW) 51 pont, 4. Daniel Saez (spanyol, Kawasaki) 48 pont, 5. Christian Palomares (spanyol, Kawasaki) 38 pont.

Fotó: H-Moto Team

Spanyol Superbike-bajnokság, 4. futam – Circuito de Navarra

Kovács Bálint újra nyeregben, ezúttal a navarrai pályán, hogy visszaszerezze a vezetést a spanyol Superbike-bajnokság Open 1000 kategóriájának összesítésében…

  • Kovács Bálint: lábtörés, majd dupla dobogó

    A H-Moto Team versenyzője Barcelonában hatalmasat esett az időmérőn, így veszélybe került …
Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Autósport

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Monaco: A Forma-1-es versenyzők preferált lakcíme

Ha valaki egy kicsit is beleássa magát a Forma-1 elbűvölő világába, könnyen észreveheti, h…