A Die Welt Magyarországról ír Steinmeier varsói látogatásával összefüggésben

0

Németországban a Die Welt című konzervatív lap Frank-Walter Steinmeier német államfő lengyelországi látogatásával kapcsolatban foglalkozott Magyarországgal pénteki számában.

Gerhard Gnauck A tegnap szellemei című vezércikkében kiemelte, hogy a német államfő „kritikus időkben látogat Lengyelországba”, ahol „Magyarországgal ellentétben egyre inkább ellenállásba ütközik a nemzeti-katolikus fordulat”.
Az Európai Parlament Magyarországra vonatkozó minapi döntésével kapcsolatban kiemelte, hogy a képviselők kétötöde nem támogatta a határozatot. A támogatók és ellenzők közötti törésvonal az Európai Néppárton is végighúzódik, de nincs kilátásban a Fidesz kizárása a pártcsaládból. Ezért „Orbán szövetségesei számára még mindig érvényes, hogy Magyarországtól tanulni annyit jelent, mint győzni tanulni”.
Ez mindenekelőtt Lengyelországra érvényes, amelynek kormánya az „elképzelhető legszorosabb viszonyt ápolja Orbán pártjával”, de „nem igazán sikerül tanulnia Magyarországtól”. A Fidesz a lengyel kormánypárttal ellentétben az előző két választásokon 50 százalék körüli eredményt ért el és kétharmados parlamenti többséget szerzett, Orbán Viktor pedig „úgy érezheti, hogy stabilan ül a nyeregben”, hiszen egy személyben vezeti a pártot és a kormányt – fejtette ki a Die Welt szerzője.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …