A cigarettaautomaták felszámolását fontolgatják Ausztriában

0

Vita kezdődött a köztéri cigarettaautomaták megszüntetéséről Ausztriában, a politikusok eddig visszafogottan nyilatkoztak a témáról – közölte a Der Standard című osztrák lap szerdai számában.

A cigarettaautomaták betiltása mellett foglalt állást az Osztrák Pulmonológiai Társaság (ÖGP), valamint több gyermek- és ifjúságvédelemmel foglalkozó szervezet is. Manfred Neuberger, a bécsi orvosi egyetem professzora pedig alapvető fontosságúnak nevezte az intézkedést. Indoklása szerint az uniós országok fele már leszereltette a dohányterméket árusító gépeket.
Az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) illetékese, Peter Wurm a mintegy 1,5 milliárd eurós éves adóbevétel, továbbá munkahelyek megőrzése miatt az automaták megtartása mellett állt ki.
Pamela Rendi-Wagner egészségügyi miniszter a lapnak nyilatkozva elmondta: nem elég a tiltás, megelőző intézkedésre is szükség van, és példaként a dohányzásról való leszokást segítő telefonvonalat említette. A Der Standard beszámolója szerint 2016-ben csaknem 7200, vagyis kétszer annyi hívás érkezett az osztrák segélyvonalra, mint egy évvel korábban. Jelenleg naponta nagyjából 40 telefonos megkeresésre válaszolnak a pszichológusok.
Rendi-Wagner kiállt az ausztriai tartományok képviselőinek március végi döntése mellett, amellyel a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorítása érdekében az eddigi 16-ról 18 évesre emelték a dohányipari termékek vásárlásának és fogyasztásának minimális korhatárát. A szabályozás szigorítása várhatóan 2018 közepétől lép életbe, ugyanekkortól a vendéglátó-ipari egységekben is tilos lesz a dohányzás.
A miniszter a Der Standardnak nyilatkozva azt mondta, hogy a nemzetközi tapasztalatok szerint a hasonló tiltás miatt kevesebb fiatal kezd el dohányozni.
Az első cigarettaautomatát 118 évvel ezelőtt, 1899-ben állították üzembe a bécsi Ottakring negyedben. 2007 óta a bankkártyákról lekérdezett születési dátum szerint ellenőrzik az automatáknál vásárlók életkorát, az új szabályozás miatt azonban át kell állítani az országszerte működő mintegy 6500 gépet.
A május 31-én tartott dohányzásmentes világnap alkalmából az Osztrák Pulmonológiai Társaság (ÖGP) által közölt adatok szerint jelenleg Ausztriában a férfiak 27, a nők 22 százaléka dohányzik napi rendszerességgel. Ez a 19,2 százalékos uniós átlag felett van. Az ÖGP „ijesztőnek nevezte”, hogy a 12 és 18 év közötti lányok 29, a fiúk 25 százaléka dohányzik Ausztriában. A cigarettázás következményei miatt évente 11 ezer osztrák hal meg a tüdőgyógyászok statisztikája szerint.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Külföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Az Aradi vértanúk emlékére

A vértanú hősök az életnek üzennek Október hatodika nemzeti tudatunkban kiemelkedő helyet …