Helyi Hírek A BÁNYÁSZOK VÉDŐSZENTJÉRE EMLÉKEZTEK – Ajkán és Padragkúton is koszorúztak Közzétett 2017-12-03 0 Szent Borbála, a bányászok védőszentjének szobra Ajkán és Padragkúton hirdeti az ajkai szénbányászat dicső 139 évét, és a város lakóinak háláját egy szép szakma iránt. Egy olyan szakma iránt, amelyre Ajka város hagyományai épülnek ma is, és a bányászok védőszentje mellett Ajka város címerének fő alakja. A szobor a bányászat megbecsülését, a város szeretetét is jelzi. A szakmájukhoz hű bányászok mindkét helyszínen tisztelegtek, emlékeztek, méltóan ápolták hagyományukat. Az impozáns remekmű méltó Ajka város bányásztársadalmához Borbála szépsége sugárzik a közel tizenhárom éves szoborról. 2005. január 14-én, az Ármin-aknai ötvenöt halálos áldozatot követelő bányaszerencsétlenség áldozatainak, valamint a 139 éves ajkai szénbányászat emlékére Győr Sándor kezdeményezésére emelték Szent Borbála szobrát az ajkai Művelődési Központ előtti Agora-téren. Bánvölgyi László szobrászművész készített el bronzból egy olyan emlékművet, amelyen Borbála szépsége elemi erővel sugárzik a szoborból, még a hűvös bronzot is átizzítja. Fiatalságának éltető ereje, hitének örökérvényű energiája sugárzik a testét állig elfedő darócruha redői közül. A művészileg értékes, megjelenésében impozáns remekmű méltó a legendás életű szenthez, és méltó Ajka város bányásztársadalmához. A bányászok ma is jelképei az összetartozásnak, a másokért végzett munkának, az önfeláldozásnak és a hősiességnek is. A szobor a bányászat megbecsülését, a város szeretetét is jelzi, s egyben tisztelgés a mindörökké bányászváros szorgalmas, erős, a jövőjükben bízni tudó polgárai előtt is. Hiába fejeződött be a szénbányászat, Ajkán továbbra is él a bányászszellem. A művet látva elhisszük, hogy a kegyetlenül pogány apa múlandóságával szemben lányának szépsége és emléke örök. Aki a következő évtizedekben a Szent Borbála szobor előtt elmegy, gondoljon azokra, akiket úgy hívtak: BÁNYÁSZ, és úgy köszöntötték őket, hogy JÓ SZERENCSÉT! Az elmúlt tizenhárom év is bizonyítja, hogy az ajkaiak szeretetükbe fogadták Szent Borbála alakját. S ez a szobor minden évben az emlékezés, a fohász helye és az oltalom bizonyossága! Országos hírű brigádok hoztak dicsőséget városunknak A Bányászhimnusz közös eléneklését követően Győr Sándor, a Bányászatért Alapítvány elnöke mondott ünnepi beszédet. Emlékezett arra, hogyan lett Borbála a bányászok védőszentje, s az ő védelme alatt végezték a veszélyt tudatosan vállaló bányászok munkájukat Ajkán 139 évig. – Elsőként Selmecbányán, majd a 14 – 15. században az egész ország területén terjedt el a vértanú tisztelete, mikor a bányászat során több veszélyforrás is jelentkezett. Ezért is lett Borbála a föld alatt dolgozók védőszentje. Az ajkai szénbányák 2004-ben fejezték be működésüket. Visszaidézhetjük azt a szomorú pillanatot, amikor meghatottan álltunk az utolsó csille szén előtt, emlékezve az immár bezárt bánya történetére. Nekünk, bányászembereknek életünk egy darabja, lelkünk parányi része maradt a bezárásokkal visszavonhatatlanul a föld alatt. Valljuk, hogy a bányászat addig fog élni, míg szívünkben van bánya. A mai nap az emlékezés napja. A poros, sáros faluból a szénbányászatnak köszönhetően egy harmincháromezer lakosú város épült fel erőművel, alumínium-, üveggyártással és számtalan más ipari létesítménnyel. A 139 év alatt nyolcvannyolc millió tonna szenet hoztak fel a föld gyomrából bányászaink, amivel mintegy százezer családnak biztosítottak tisztes megélhetést nemcsak Ajkán, hanem a környéken is. Sok-sok kiemelkedő munkát végző bányász dolgozott az ajkai bányákban. Állami-, Kossuth-díjasok, országos hírű brigádok vitték a szakma jó hírét, hoztak dicsőséget városunknak. A nehéz és felelősségteljes munka nemcsak dicsőséget hozott, hanem áldozatokat is követelt. 175 bányásztársunk soha nem jött fel a bányából, életét adta a szakmáért. A legfájóbb emlékeket az ember általában a lelkében hordozza. Mi is így vagyunk a bányászáldozatokkal. Értük is, és a még élő bányászokért állítottuk a Borbála-szobrot, hogy soha senki ne feledje: volt egy szakma, mely Ajkán élt 139 évet! – fogalmazta meg ünnepi gondolatait Győr Sándor, majd hozzátette: – A még élő bányászoknak az a feladatuk, hogy ne engedjék feledésbe merülni a bányászatot, őrizzék meg hagyományait, és utódaiknak is hagyjanak emléket erről a szép, embert próbáló szakmáról! Az ünnepei beszédet követően elhelyezték a szobornál az emlékezés koszorúit. Elsőként Ajka város önkormányzata koszorúzott, majd az Ajkai Bányász Nyugdíjas Szakszervezet, a Bakonyi Bányász Hagyományápoló Alapítvány, végül a Bányász Hagyományápolók képviselői helyezték el a védőszent és a bányászhősök iránti tiszteletük jeléül a kegyeletes megemlékezés koszorúit. A rendezvény után a csingeri kápolnában tartottak ünnepi szentmisét a már eltávozott és még élő bányászokért. A bányászok a régi időkben tudták, hogy csak a Jó Istenbe vethetik bizalmukat, mert nincs az a technika, az a jól felszerelt bánya, ami százszázalékosan megvédhette az életüket. Mennyi és mennyi dolgot tettek, templomokat, kápolnákat építettek falvakban és a bányák környékén, hogy kapcsolatba kerüljenek Istennel, legyen velük, védje meg őket és családjukat. Bányászmúltunk egy patinás részét elevenítjük fel Padragkúton a Civil Fórum Padragkútért Egyesület koszorúzott, és tartott megemlékezést a Bányász Kegyeleti és Emlékparkban lévő Borbála szobornál. A Bányászhimnusz eléneklése után Szabóné Preininger Csilla verssel emlékezett meg az ünnepeltről és a bányászok hősies munkájáról. Róka József, az egyesület elnöke ünnepi beszédében megfogalmazta, hogyan lett Borbála a bányászok védőszentje: – Európa csaknem minden országában évszázadok óta megünneplik december 4-én, a bányászok védőszentjének, szent Borbála névnapját. Elterjedése és fennmaradása annak köszönhető, hogy a természettel vívott harc egész Európában közös bányászhagyományokat és szokásokat alakított ki. Szent Borbálához szívesen folyamodtak a középkori bányászok, akitől a hirtelen halállal és a súlyos sebesüléssel szemben reméltek védelmet. Borbála-nap megünneplésével bányászmúltunk egy patinás részét elevenítjük fel – hangsúlyozta Róka József, majd felidézte a Borbálával kapcsolatos hagyományokat, népszokásokat, a bányászemberek körében ma is élő tiszteletet. Az ünnepi megemlékezést követően koszorút helyezett el a Civil Főrum Padragkútért Egyesület, valamint Puskás Károly, a városrész önkormányzati képviselője a Szent Borbála emlékműnél. Ajka város önkormányzatát a koszorúzáson nem képviselte senki… Az ünnepség hivatalos része után, még hosszú percekig együtt maradva a bányával kapcsolatos emlékeket elevenítették fel az egykori bányászok. Mindkét ünnepségen kiderült, hogy az ajkaiak és a padragkútiak szeretetükbe fogadták Szent Borbála alakját. Ajkán és Padragkúton álló szobor méltó a legendás életű szenthez, és méltó Ajka város bányásztársadalmához! Aki elmegy előttük, jusson eszébe Osváth Imre bányászköltő versbe foglalt gondolatai: „Fejet hajtok előtted bányász, főhajtásomban nincs alázat, de van bennem irántad büszkeség. szembe néztél sokszor a halállal előtted volt a sötétség, ismeretlenség. Neved halványuló gyertyaláng, pedig voltál villám ostora. Tanulj tőle ifjú nemzedék, Mert gerinc volt Ő, hajthatatlan derék.” Tollár Sándor