A ballagó fiatalok életük nagy pillanatát élték át – Lezárultak a középiskolai ballagások Ajkán

0

Ballag már a vén diák, tovább… tovább…” – hallottuk felcsendülni a szép régi diákdalt városunk öt középiskolájának és egy speciális szakiskolájának falai közül. A Bródy-, Bánki-, Bercsényi-, Fekete-Vörösmarty-, Szent-Györgyi-, Molnár Gábor iskolák tanulói búcsúztak ballagással. Ünnepi díszbe öltöztek az említett iskolák, és ünnep volt a szívekben is.

„Búcsúzunk és elmegyünk…” Elhagyták a diákok azt az intézményt, amely négy évig a „második otthonuk2 volt, még egyszer végigjárták a jól ismert falakat. Szépek voltak a ballagó fiatalok, sokukon látszott, hogy életük egyik nagy pillanatát élték át. Ügyesen, vagy egy kicsit esetlenül szorongatták a virágcsokrokat, hallgatták a beszédeket, és egy kicsit másképp néztek egymásra, bennük volt, hogy nemsokára itt az elválás perce, pedig milyen hosszú időt töltöttek együtt, egy teremben, egy padban.

Felhangzottak a köszöntő szavak, az utolsó intelmek. Mindegyik iskolában kihangsúlyozták: „Előttetek az élet és a küzdelem…”; „Nem kívánom senkitől, hogy csodás dolgot tegyen, de joggal elvárom mindenkitől, hogy mindig ember legyen!” Nem kaptak útravalóul üresen kongó jelszavakat, az iskolák vezetői elismerték jó tanulóikat, köszönetet mondtak a négyéves kiemelkedő munkájukért. Az ünnepi szónokok kihangsúlyozták: az elszakadás csak időleges, a tudást építő tanár, a csínynek, a szerelemnek is teret nyújtó iskola visszavár minden elköszönőt. S hátravan még a legnehezebb munka, a boldog és kemény éveket koronázó vizsgák sorozata. És itt az a határ, ahonnan nincs visszatérés: ez a felnőtté válás határköve!

A diákok közösen köszöntek el azoktól a tanároktól, akik a tőlük telhető legtöbbet nyújtották nekik, akik eligazították őket az ismeretek labirintusában, akik példaadásuk révén igényességre, erkölcsi tartásra edzették őket. Köszönetet mondtak a négyesztendei tanításért, az emberi példamutatásért! – Tanáraink elkísérnek minket életünk hosszabb-rövidebb szakaszán. Végül azonban már csak tekintetükkel követik távolodó alakunkat. E tekintetben egyaránt tükröződik a féltő gond és a bizalom. Féltő gonddal és bizalommal bocsátanak útunkra bennünket, és ez a bizalom talán a legfontosabb útravaló, amely egész életen át elkísér mindnyájunkat. Annak biztos tudata, hogy bíznak bennünk, hogy féltő gonddal tekintenek ránk, egy életen át tartó erőt ad az akadályok leküzdéséhez – hangsúlyozták a ballagók.

Furcsa egy nap volt ez a ballagás, akárhogy is nézzük. Mind a hat zsúfolásig megtelt középiskolában csókok, könnyek, mosolyok, elfogódott szülők sóhaja és büszke tekintete kísérte a ballagókat. Tehát lezárult egy korszak az életükben, de akárhogy is lesz, remélhetőleg sokáig fülükbe cseng Ady Endre üzenete: „S én véndiák, szívem fölemelem / S így üdvözlöm a mindig újakat: / Föl, föl fiúk, csak semmi félelem. / Bár zord a harc, megéri a világ / Ha az ember az marad, ami volt: / Nemes, küzdő, szabadlelkű diák.” 

Hadd fejezzem be ballagási írásomat egy szellemes mondással: Fiatalok! Induljatok, tiétek a jövő! Úgy volt, hogy a miénk lesz! 

És ezt egyszer ők is megértik, mint ahogy mi, idősebbek… 

Tollár Sándor

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Helyi Hírek

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ezt már olvasta?

Fekete Istvánra emlékeztek az olvasópályázattal

A harmadik osztályosok voltak a legaktívabb résztvevői a Bogáncs gyermekkönyvtár által az …