Illegális bevándorlás – A tranzitzónákban vizsgálódik az ET delegációja

0

Claude Janizzi, az Európa Tanács (ET) Lanzarote-bizottságának elnöke és delegációja a röszkei és a tompai tranzitzónában a 14-18 év közötti migránsok helyzetét vizsgálja háromnapos magyarországi látogatásán. Erről az elnök számolt be szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen közölte: a delegációt a kormány hívta meg, hogy tagjai személyesen győződjenek meg a gyerekek védelméről a tranzitzónákban.

Claude Janizzi elmondta: azért vannak aggályaik a tranzitzónák miatt, mert azt a tájékoztatást kapták, hogy a kísérő nélkül érkezett 14-18 év közötti kiskorúakat felnőttként kezelik a tranzitzónákban.
A bizottság elismeri az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország az elmúlt években tett, de aggódik, hogy ezek a kiskorúak, akik már egyébként is rendkívül nehéz helyzetben vannak, szexuális kizsákmányolásnak lehetnek kitéve a tranzitzónákban – közölte a delegációvezető. Hozzátette: növelni kellene a gyermekek védelmét, nem csökkenteni.
Claude Janizzi felidézte: kérdéseket intéztek a kormányhoz, hogy milyen intézkedéseket tesznek a gyermekek védelmében, hogyan előzik meg a szexuális kizsákmányolásukat.
A kormány válaszában azt közölte, hogy az eljárás idejére a 14-18 év közöttieknek jogi segítséget biztosítanak, tapasztalt szakemberek segítenek nekik, folyamatosan szociális munkások állnak rendelkezésükre, naponta háromszor kapnak enni, továbbá egészségügyi ellátást, ruhát, oktatást kapnak, és a szabad vallásgyakorlást is biztosítják – sorolta.
Az ET tisztviselője kiemelte: a delegációt a kormány hívta meg, hogy tagjai személyesen győződjenek meg a gyermekek védelméről a tranzitzónákban.
Az öttagú delegáció találkozik Székely László ombudsmannal, az Igazságügyi Minisztérium, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, a Menekültügyi Főbiztosság és civil szervezetek képviselőivel – mondta.
Megjegyezte: látogatásukat követően a tapasztalataik alapján jelentést készítenek, amelyet nyilvánosságra hoznak.
Claude Janizzi arról is beszélt, hogy a bizottság az úgynevezett lanzarotei egyezmény betartását felügyeli.
Az egyezmény célja a gyermekek szexuális kizsákmányolásának megelőzése, az áldozatok védelme, a gyermekbarát eljárások támogatása, továbbá a nemzetközi és nemzeti együttműködés ösztönzése ezen a területen – magyarázta. Claude Janizzi hozzátette: az egyezmény 2010 óta érvényes, mind a 47 ET-tagállam aláírta és 42 ratifikálta, de nem csak az ET tagjai csatlakozhatnak hozzá.
Mint mondta, a Lanzarote bizottság kérdőíveket küld az országoknak, és munkája során a civil szervezetek tájékoztatására is támaszkodik.
Claude Janizzi márciusban Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében arra szólította fel Magyarországot, hogy vizsgálja felül új migrációs törvényét, mert az – a strasbourgi testület szerint – azt a kockázatot hordozza magában, hogy a bevándorló kiskorúakat szexuális kizsákmányolásnak teszik ki.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Anyák-napja – Anyák-napi megemlékezés a temetőben

Az Anyák mindig meg tudnak bocsátani gyermeküknek, bármit is vétettek ellenük. Én már hiáb…