Gyurcsány levélben kérte együttműködésre Botkát

0

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke levélben kérte együttműködésre Botka Lászlót, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét. Eszerint a DK folytatni szeretné Botka László színre lépésével megszakadt tárgyalásokat, a kormányfőjelölt „diktátumát” viszont nem hajlandóak elfogadni.

A levél tartalmát ismertető Vadai Ágnes emlékeztetett, hogy pártjuk elnöke a múlt héten felhívta a miniszterelnök-jelöltet, aki akkor elutasította a tárgyalásokat, ehelyett azt kérte, hogy Gyurcsány Ferenc írjon inkább egy levelet.
A DK alelnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy ők az együttműködésben látják a kormány leváltásának lehetőségét, ehhez viszont párbeszédre és tárgyalásokra van szükség. A független képviselő hozzátette, hogy Botka László korábban megfogalmazott feltételeit eddig egyetlen demokratikus ellenzéki párt sem fogadta el, sőt a DK az egyetlen olyan párt, amelyik egyáltalán hajlandó lenne tárgyalni az MSZP-vel.
A kormányváltásnak sokféle útja van, de a DK nem hisz abban, hogy kizárólag Botka László „ultimátumának” elfogadása lenne az egyetlen megoldás – jelentette ki Vadai Ágnes.
A nyílt levelet Molnár Gyulának, a szocialisták elnökének, Hiller Istvánnak, az MSZP választmányi elnökének és Tóth Bertalan frakcióvezetőnek is elküldték.

 

Töltsön be több kapcsolódó cikket
Még több betöltés Belföld

Vélemény, hozzászólás?

Ezt már olvasta?

Advent 2025 – Meg kell gyújtanunk a szeretet tüzét – Lelki készülődés karácsony szent ünnepére

Az Advent legszebb ünnepünkre, a karácsonyra készülődés időszaka. Ilyenkor újból átéljük I…